Röplabda: győzelmekkel melegítettek a Vasas-BRSE rangadóra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.02. 14:08
null
Ahogy a válogatottban, úgy a Békéscsabában is Tálas Zsuzsannától kapja a labdákat Bodnár Dorottya (fotó: cev.lu)
Kedden este a Vasas Folyondár utcai sportcsarnokában Közép-európai Liga mérkőzésen csap össze a bajnoki címvédő Linamar-Békéscsaba és a kupagyőztes Vasas Óbuda (ez lesz egyébként a február 12-i Magyar Kupa-döntő párosítása is). Szerdán a Calcit Ljubljana lesz a viharsarkiak ellenfele, csütörtökön pedig a piros-kékek játszanak velük. Eközben a Teva Gödöllő és a Fatum Nyíregyháza Mariborban játszik majd ugyanebben a sorozatban.

 

A sorozatban még veretlen csabaiaknak év eleji célkitűzése a négyes döntő elérése volt. Ez most, elérhető közelségbe került számukra, hiszen listavezetőként az utolsó előtti tornán már biztosíthatja helyét a BRSE a legjobb négy között. A csabaiak egy sikeres hétvégével hangoltak, hiszen Jászberényben az első döcögősebb szett után tudtak nyerni, míg Gödöllőn egész simán nyertek.

„Nagyon jó magyar bajnoki meccsekkel készültünk a Vasas és a Ljubljana ellen – mondta el erről Bodnár Dorottya, a békéscsabaiak Európa-liga-győztes centere. – Mind a Jászberény, mind a Gödöllő elleni győzelem, koncentrált játék óriási segítség lehet a sikeres hétközi mérkőzésekre. A Vasas játékát ismerjük, sok új dolgot nem tudunk egymásnak mutatni. Eddig kétszer győztünk ellenük, most is ez a cél, hiszen szeretnénk olyan eredményt elérni, hogy az utolsó körtől függetlenül bejussunk a négyes döntőbe."

Amint arra a játékos is utalt, az egyik legnehezebb torna jön, hiszen az ellenfelek közül a Vasas a harmadik, a szlovén csapat pedig a negyedik a MEVZA-liga tabelláján. A piros-kékeknél ráadásul már pályára léphet az Egyesült Államokból visszatért válogatott center, Nagy Eszter is.

A sorozatban induló két másik magyar csapat, a Teva Gödöllő és a Fatum Nyíregyháza eközben Mariborban vendégszerepel majd. A két csapat pénteken a bajnokságban is megütközött egymással, s a héten, az átigazolási időszak utolsó napjaiban több játékost, köztük egy bolgár és egy venezuelai légiós is igazoló szabolcsiak 3:2-re győztek.

A HÉT PROGRAMJA:
Február 2., kedd
18:00 Branik Maribor (szlovén) – Fatum Nyíregyháza (női MEVZA-liga)
19:00 Vasas Óbuda – Linamar Békéscsaba (női MEVZA-liga)
Február 3., szerda
18:00 Fatum Nyíregyháza – Teva Gödöllő (női MEVZA-liga), Maribor
19:00 Calcit Ljubljana (szlovén) – Linamar Békéscsaba (női MEVZA-liga), Budapest
Február 4., csütörtök
18:00 Vasas Óbuda – Calcit Ljubljana (női MEVZA-liga), Tv: M4 Sport
18:00 Branik Maribor (szlovén) – Teva Gödöllő (női MEVZA-liga)
18:00 Dunaferr – DEAC (férfi NB I)
Február 5., péntek
18:00 Fatum Nyíregyháza – UTE (női NB I)
Február 6., szombat
16:00 Dág – Sümeg (férfi NB I)
16:00 PTE PEAC C-DOKI – Fino Kaposvár (férfi NB I)
17:00 Albrecht MVSC MVSI – MTK Budapest (női NB I)
17:30 Vegyész RC Kazincbarcika – Pénzügyőr (férfi NB I)
18:00 Teva Gödöllő – Jászberény (női NB I)
Február 7., vasárnap
16:00 Szolnoki Főiskola – MAFC-BME (férfi NB I)
17:00 Pincelakat RÖPKE – Budaörs (női NB I)
18:00 Vasas Óbuda – 1. MCM Diamant Kaposvári Egyetem (női NB I)

A MEVZA-liga állása: 1. Linamar-BRSE 12 pont (4 mérkőzés, 12:1 játszmaarány), 2. Branik Maribor 11 (4, 12:2), 3. Vasas Óbuda 11 (6, 13:11), 4. Calcit Ljubjana 10 (4, 11:3), 5. Fatum Nyíregyháza 8 (6, 9:11), 6. Mladost Zagreb 3 (4, 5:9), 7. Teva Gödöllő 3 (4, 4:10), 8. Porec 3 (6, 3:15), 9. Post Schwechat 2 (2, 4:11)

NŐI RÖPLABDA NB I, A 17. FORDULÓ EREDMÉNYEI:
Jászberény – Linamar Békéscsaba 1:3 (19, –14, –15, –15)
Vasas Óbuda – Budaörs 3:0 (9, 14, 23)
Albrecht MVSC MVSI – UTE 0:3 (–15, –13, –19)
Fatum Nyíregyháza – Teva Gödöllő 3:2 (22, –23, –19, 20, 11)
1. MCM Diamant Kaposvári Egyetem – MTK Budapest 3:2 (16, –14, 23, –18, 15)
Pincelakat RÖPKE SE – TFSE 1:3 (–27, 20, –25, –17)
18. FORDULÓ:
Teva Gödöllő – Linamar Békéscsaba 0:3 (–15, –9, –17)
MTK Budapest – Vasas Óbuda 0:3 (–23, –12, –16)
UTE – Pincelakat RÖPKE SE 3:0 (22, 15, 15)
Jászberényi RK – 1. MCM Diamant Kaposvári Egyetem 3:0 (12, 17, 20)
TFSE – Fatum Nyíregyháza 0:3 (–20, –19, –14)
Budaörs – Albrecht MVSC MVSI 3:0 (21, 19, 17)

FÉRFI RÖPLABDA NB I, 18. FORDULÓ:
Dunaferr – Vegyész RC Kazincbarcika 0:3 (–20, –12, –20)
MAFC-BME – Dág 0:3 (–20, –23, –24)
Fino Kaposvár – Szolnoki Főiskola RKSI 3:0 (15, 10, 14)
Kecskemét – Debreceni EAC 3:0 (11, 9, 8)
Pénzügyőr – PTE PEAC C-DOKI 3:0 (17, 19, 26)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik