Röplabda Eb-selejtező: keretet hirdettek a szövetségi kapitányok

Vágólapra másolva!
2021.03.30. 16:19
null
Szakmáry Gréta (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe, archív)
Kihirdette a májusi Európa-bajnoki selejtezőkre és az Európa-ligára készülő keretét Jakub Gluszak, a női és Koch Róbert, a férfi röplabdaválogatott szövetségi kapitánya. A hölgyek Dániával, Franciaországgal és Izraellel szerepelnek egy csoportban az Eb-kijutásért, illetve Csehországgal, Fehéroroszországgal és Horvátországgal az Arany El-ben, míg a férfiak Fehéroroszországgal, Norvégiával és Portugáliával meccselnek az Eb-ért, továbbá Ausztriával, Horvátországgal, illetve Luxemburggal az Ezüst Európa-ligáért – olvasható a szövetség honlapján, a hunvolley.hu-n.

Női válogatottunk lengyel szövetségi kapitánya 18 játékost nevezett a keretébe, akik közül négyen játszanak külföldön, a magyar klubokban szereplők közül legtöbben a Kaposvárt képviselik, szám szerint öten, három játékost ad a Vasas Óbuda, kettőt-kettőt a Fatum Nyíregyháza és az MTK Budapest, egyet-egyet pedig a Swietelsky-Békéscsaba és az UTE.

A tervek szerint a csapat április 17-én kezdi meg a felkészülést Szigetszentmiklóson, majd egy héttel később Kaposváron folytatják, ahol a szlovén válogatottal játszanak edzőmérkőzéseket. Május 2-án költöznek vissza Szigetszentmiklósra, ahonnan a franciaországi Eb-selejtező tornára utaznak majd 6-án. A tornát követően Budapestre térnek vissza, ahol a Ludovika Arénában rendezik majd a második selejtezőtornát (május 14-16.).

Ezt követően Győrben folytatódik a felkészülés a prágai (május 27-30.) és a minszki (június 3-6.) Európa-liga-tornára. Amennyiben sikerül kiharcolni a csoportgyőzelmet, úgy június 17. és 20. között Szófiában lesz majd jelenése a mieinknek a négyes döntőben, és ha itt is sikerül bejutni a fináléba, akkor június 28. és július 5. között a zadari Challenge-kupán is ott lesz majd a csapat.

Ha válogatottunk sikerrel veszi az Európa-bajnoki selejtezőket (ehhez az első két hely valamelyikén kell végezni), úgy arra a felkészülés július 2-án kezdődik (természetesen figyelembe véve az esetleges Challenge-kupa részvételt), augusztus első három napján Szombathelyen a Savaria-kupán szerepel csapatunk, míg az Eb augusztus 13-án rajtol.

A magyar női röplabda-válogatott kerete
Feladók:
Bagyinka Fanni (UTE), Bleicher Réka (Alba Blaj – román), Tálas Zsuzsanna (1. MCM-Diamant Kaposvár)
Ütők: Pallag Ágnes (VBF Suhl – német), Szakmáry Gréta (SC Palmberg Schwerin – német), Szedmák Réka (1. MCM-Diamant Kaposvár), Szűcs Kinga (1. MCM-Diamant Kaposvár), Takács Doroti (Vasas Óbuda), Török Kata (Vasas Óbuda); Vezsenyi Adrienn (MTK Budapest)
Liberók: Juhár Dalma (Vasas Óbuda), Tóth Fruzsina (Fatum Nyíregyháza)
Centerek: Bodovics Hanna (1. MCM-Diamant Kaposvár), Gyimes Zsófia (Bordeaux – francia), Kump Aliz (1. MCM-Diamant Kaposvár), Papp Orsolya (MTK Budapest), Pekárik Eszter (Swietelsky-BRSE), Pintér Andrea (Fatum Nyíregyháza)

A férfiak szövetségi kapitánya 16 játékosnak küldött meghívót, akik közül hatan érkeznek majd külföldről, négyen a Kaposvárt képviselik és egy-egy játékost ad a kupagyőztes Pénzügyőr, a Kecskemét, a MAFC, a Kistext és a Dág, míg Gergye Rolandnak jelenleg nincs klubja.

A válogatott felkészülése április 18-tól Budapesten a Szilágyi utcában és a Ludovika Arénában zajlik majd, ahol május 7. és 9. között az első selejtező tornát is rendezik, és innen utaznak majd a május 14-16 között Portóban esedékes második tornára. Ezt követően Szombathelyen folytatódik a felkészülés, innen utaznak majd az osztrák (május 21-23.) és a luxemburgi (május 28-30.) Európa-liga-fordulóra. Ha sikerül kiharcolni a négyes döntőbe kerülést, úgy június 5-6-án Szkopjéban lesz jelenése válogatottunknak, míg sikeres Eb-kvalifikáció esetén júliusban folytatódik a felkészülés a kontinensbajnokságra.

A magyar férfi röplabda-válogatott kerete
Feladók:
Keen Cameron Illés (FINO Kaposvár), Magyar Bálint (LV Sport Pénzügyőr SE)
Ütők: Baróti Árpád (Saems Tourcoing – francia), Blázsovics Péter (VCA Amstetten – osztrák), Dávid Csanád (SCM Zalau – román), Gergye Roland (klub nélkül), Horváth Kristóf (FINO Kaposvár), Pádár Krisztián (Toray Arrows – japán), Pesti Marcell (OK Hoce – szlovén)
Liberók: Bene Róbert (MAFC BME), Bozóki Bence (FINO Kaposvár), Kiss Máté (FINO Kaposvár)
Centerek: Flachner Dániel (Dág KSE), Gacs Dániel (Kistext), Nagy József (Kecskeméti RC), Szabó Alpár (TV Bühl Volleyball – német)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik