Röplabda: CEV-siker után, kupadöntő vár a Békéscsabára – Tálas

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.14. 00:38
Fantasztikus sikert ért el a Swietelsky-BRSE együttese a második számú európai röplabda kupasorozatban, a CEV-kupában azzal, hogy bejutott a legjobb négy közé. A siker kapcsán a BRSE válogatott feladója, Tálas Zsuzsanna adott interjút a hunvolley.hu-nak, a Saint Raphael elleni negyeddöntős párharc franciaországi visszavágója után, amelyet 3:0-ra nyert a Békéscsaba, így kettős győzelemmel lépett a következő körbe.

– Huszonhárom év után ismét van magyar csapat a női röplabda CEV-kupa legjobb négy együttese között. A Békéscsaba pedig először jut ilyen magasságba...
– Leírhatatlan az érzés! Talán ahhoz tudom hasonlítani, amikor a magyar válogatottal első ízben jutottunk ki az Európa-bajnokságra, hisz arra is több mint húsz évet kellett várni, s óriási siker volt számunkra, hogy megcsináltuk. Most pedig hatalmas dolognak tartom, hogy egy olyan klubban röplabdázhatok, amellyel ugyancsak sporttörténelmi eredmény részese lehetek.– Huszonhárom év után ismét van magyar csapat a női röplabda CEV-kupa legjobb négy együttese között. A Békéscsaba pedig először jut ilyen magasságba...
– Leírhatatlan az érzés! Talán ahhoz tudom hasonlítani, amikor a magyar válogatottal első ízben jutottunk ki az Európa-bajnokságra, hisz arra is több mint húsz évet kellett várni, s óriási siker volt számunkra, hogy megcsináltuk. Most pedig hatalmas dolognak tartom, hogy egy olyan klubban röplabdázhatok, amellyel ugyancsak sporttörténelmi eredmény részese lehetek.

– Milyen volt a franciák elleni párharc? A visszavágón elért háromjátszmás siker tekintélyt parancsoló eredmény...
– Sokkal jobban játszottunk itt kint, mint tettük azt Békéscsabán és olyan elemekben sikerült felülmúlni nem csak az ellenfelet, hanem önmagunkat is, amely a szezon során nem volt ránk jellemző, főleg a mezőnymunkára gondolok és a nyitásokra. Ez volt az a két elem, amellyel sakkban tudtuk tartani az ellenfelet és ez talán rá is ragasztotta a bélyegét a játék végkimenetelére.

– Az idény során most nyújtották az eddigi legjobb teljesítményt?
– Nem, azt nem mondhatom el. Így is volt, hogy akadozott a gépezet, szerintem amúgy tökéletes meccs és tökéletes játék az nem létezik, de amit kellett kiadtunk magunkból. Voltak ugyan hullámvölgyeink, de kijöttünk belőlük, mert helyén volt a szívünk és az eszünk is. Viszont most nem állhatunk le, hiszen ezen a héten még egy nagyon fontos összecsapás vár ránk...

– Ami a K&H Magyar Kupa döntője lesz majd vasárnap a Nyíregyháza ellen. Azért, ez a siker most hatalmas plusz erőt, energiát adhat a Békéscsabának, még akkor is, ha nyilvánvalóan fáradtabbak lesznek, mint a szabolcsiak. Hogy látja?
– Igen, azért múlt csütörtök óta erre visszavágóra készültünk, még akkor is, ha volt közte egy bajnokink. Az mindig érezhető, hogy amikor van időnk felkészülni egy mérkőzésre, akkor mennyivel koncentráltabban és élesebben tudunk játszani. Óvatosan, nagyon odafigyelve kell nekivágnunk ennek a vasárnapi összecsapásnak. Nem szabad, hogy a mostani siker miatt túlzott örömhangulatba csapjon át a dolog, de ugyanennek az ellenkezője is igaz, tehát kizárólag magunkra koncentrálva szeretnénk megszerezni a győzelmet és a trófeát.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik