Röplabda: aláírta szerződését a férfiválogatott új kapitánya

Vágólapra másolva!
2017.05.04. 17:29
null
Barrial szerződése egy évre szól (Fotó: MRSZ)
Csütörtök délelőtt megérkezett Budapestre Juan Manuel Barrial, a magyar férfi röplabda-válogatott szövetségi kapitánya, aki előbb aláírta szerződését, délután pedig már Svédország felé vette az irányt. Magyarország péntektől vasárnapig háromszor is megmérkőzik a házigazdával Örebróban.

 

Az argentin Juan Manuel Barrialt Demeter György, a magyar férfi válogatott korábbi szövetségi kapitánya ajánlotta a szövetség figyelmébe. A 49 éves szakember másodedzőként tagja volt a londoni olimpián ötödik helyezett argentin férfi válogatott szakmai stábjának is, előtte pedig az U23-as korosztályos nemzeti csapatot irányította.

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a magyar férfi válogatott szövetségi kapitányaként segíthetem az ország férfi röplabdázásának fejlődését. Várom a közös munkát a magyar szakemberekkel. Bízom benne, hogy a szép hagyományokkal rendelkező válogatottal ismét sikereket tudunk elérni a jövőben” – idézte a szakembert az MRSZ honlapja.

Barrial klubedzőként hazájában bajnokságot és kupát is nyert. Argentínából először Törökországba szerződött, ahol a Ziraat Bankasi csapatával Török Kupa-győzelmet ünnepelhetett és bajnoki döntőt is játszhatott. Ezután rövid időre visszatért Argentínába, az utóbbi két szezonban pedig az Egyesült Arab Emirátusokban dolgozott. Szerződése egy évre szól.

Az észtországi vb-selejtező tornára, valamint az Európa-liga küzdelmekre készülő magyar férfiválogatott április 27-től Dunaújvárosban edzőtáborozott, első előkészületi találkozóit pedig – még nem teljes kerettel – a svéd válogatott ellen vívja a hétvégén.

Tallinban az olimpiai negyedik Oroszország és a házigazda észtek mellett Montenegró, Románia és Koszovó lesz majd a mieink ellenfele. Júniusban az Európa Liga ukrajnai és magyarországi fordulója vár a csapatra – az itthoni tornának Nyíregyháza ad otthont június 16. és 18. között. Továbbjutás esetén Dániában fejezi be a válogatott a nyári programot.

A Svédországba utazó keret tagjai

Feladók: Magyar Bálint, Török Roland, Kecskeméti Péter
Ütők: Bozóki Bence, Dávid Csanád, Gebhardt Norbert, Dávid Zoltán, Bohnicsek Szilveszter
Centerek: Nagy József, Szabó Alpár, Rása Alex, Juhász Péter, Banai Máté
Liberók: Pápai Péter, Gebhardt Áron

A szakmai stáb
Csapatvezető:
Veres Péter, Stevik Péter
Szövetségi kapitány: Juan Manuel Barrial
Másodedző: Tomanóczy Tibor
Másodedző-statisztikus: Genaro J. Lopez
Kondicionáló edző: Darabos Balázs
Orvos: dr. Szabó Gábor
Gyúró: Ollé Krisztián.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik