Röpi: a női válogatott csinos tagjai teqvolyban is remekelnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.21. 21:38
Röplabda asztalnál? A felnőtt női válogatott négy tagja megmutatta, pálya helyett asztalon is feszülhet a háló, mert úgy is tudnak érdekes meccset vívni.



A nápolyi universiadéra készülő csapat négy tagja, Bleicher Réka, Németh Anett, Tóth Fruzsina és Villám Lilla tartott a Nemzeti Sportnak kisebb bemutatót arról, hogyan kell játszani a teqball röplabdás változatát, a teqvolyt.

„A lányoknak először furcsa volt, hogy asztalon kell röplabdázniuk – jegyezte meg a feladó Bleicher Réka, akinek már volt némi tapasztalata az egyedi műfajról.–De nagyon hamar belejöttek, és élvezetes labdameneteket tudtunk játszani. A teqvoly főleg azoknak lehet jó sport, akik szeretnek röplabdázni, de nincsenek olyan adottságaik, hogy abban érvényesüljenek. De azoknak a teremröplabdásoknak is ajánlom, akik versenyszerűen űzik a sportágat, hiszen javítja a technikájukat.

Persze egy átlagos bemutatóból is lehet versenyt csinálni, videónkból kiderül, hogy anégy röplabdázó rögtönzött csatáját melyik kettős nyerte meg. Emellett természetesen szó esik az augusztus 23-án kezdődő, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságról is.

A NŐI RÖPLABDA-VÁLOGATOTT NYÁRI MÉRKŐZÉSEI ÉS KERETE
Európa-bajnokság, csoportkör (Budapest, Papp László Sportaréna)
08.23., 20.30: Magyarország–Észtország
08.24., 20.30: Magyarország–Románia
08.26., 20.30: Magyarország–Azerbajdzsán
08.28., 18.00: Magyarország–Horvátország
08.29., 18.00: Magyarország–Hollandia
(Az Európa-bajnokság mérkőzéseit is az MTVA közvetíti)

A bő keret
Feladók:
Bagyinka Fanni (UTE), Bleicher Réka (UTE), Cicic Marija (Hungast-Haladás), Tálas Zsuzsanna (Swietelsky-Békéscsaba)
Ütők:Bokorné Liliom Rita (UTE), Dégi Barbara (Gödöllői RC), Dékány Bernadett (Vasas Óbuda), Miklai Zsanett (1. MCM-Diamant Kaposvár), Németh Anett (Coastal Carolina University – amerikai), Pallag Ágnes (Cannes – francia), Sándor Renáta (Allianz MTV Stuttgart – német), Szakmáry Gréta (SSC Palmberg Schwerin – német), Takács Doroti (MTK Budapest), Török Kata (Vasas Óbuda)
Centerek:Ambrosio Melani (Vasas Óbuda), Bodnár Dorottya (Swietelsky-Békéscsaba), Bodovics Hanna (Swietelsky-Békéscsaba), Kis Rebeka (MTK Budapest), Kovács Lilla (UTE), Nagy Eszter (Rote Raben Vilsbiburg – német), Pekárik Eszter (Swietelsky-Békéscsaba), Pintér Andrea (Jászberény)
Liberók:Lékó Lilla (Jászberény), Molcsányi Rita (Swietelsky-Békéscsaba), Szpin Renáta (Swietelsky-Békéscsaba), Tóth Fruzsina (Fatum-Nyíregyháza)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik