Röplabda: 12 pontot szerzett a BL-címvédő ellen a magyar játékos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.16. 15:32
A héten az ötödik fordulót játszották a férfi röplabda Bajnokok Ligájában. Gergye Roland klubja, a francia Paris Volley a BL-címvédő orosz Zenit Kazanyt fogadta. A magyar légiós csapata egyik legeredményesebb játékosa volt – adta hírül a Magyar Röplabdaszövetség honlapja.

Azzal természetesen mindenki tisztában volt, hogy az orosz együttes a mérkőzés esélyese, s végül nyert is 3:0-ra, de a franciák mindhárom játszmában húsz pont környékéig jutottak.

„A harmadik szettben nagyon sokáig vezettünk is két-három ponttal. Sajnos azonban a második technikai szünet után is sikerült fordítaniuk az oroszoknak – mondta el az MRSZ honlapjának a válogatott ütő. – Ettől függetlenül azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy nem vallottunk szégyent, személy szerint úgy érzem, hogy nekem is jól ment a játék. A közönség is elégedett volt, ráadásul teljes telt ház, több mint 2500 néző volt kint, még a lépcsőn is ültek az emberek."

Gergye 12 pontot szerzett, s ezzel csapata, valamint a mérkőzés második legeredményesebb játékosa lett. Mindannyiszor támadásból volt eredményes, ráadásul 22 kísérletből szerezte, s így 55 százalékkal használta ki a lehetőségeit, amivel toronymagasan a leghatékonyabb volt a gárdájában.

„Sajnos a mostani vereséggel végérvényesen eldőlt, hogy nem juthatunk tovább. Még egy meccsünk lesz, korábbi klubomnál, Németországban, Friedrichshafenben. Ugyan a csapat azóta eléggé kicserélődött, de a szurkolók biztosan emlékeznek még rám, én pedig igyekszem majd megmutatni nekik, hogy mennyit fejlődtem. Az után a mérkőzés után viszont már teljesen a hazai bajnokságra koncentrálunk, e hétvégén például idegenben, a Tours ellen játszunk rangadót."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik