Röplabda: a nyolcaddöntő volt a végállomás kupacsapatainknak

Vágólapra másolva!
2015.01.21. 22:35
Két magyar csapat volt még érdekelt a harmadik számú európai klubsorozat nyolcaddöntőjében, a Challenge-kupában. Mindkét csapatunk 3:1-re vesztette el az első mérkőzést hazai pályán, s a szerdai visszavágókon sem sikerült fordítaniuk – derül ki a hunvolley.hu beszámolóiból.

A férfiaknál a Fino Kaposvár közel volt a bravúrhoz, mert bár a szerb Crvena zvezda két szett megnyerésével már biztosította továbbjutását, ezek után egyenlíteni tudott a magyar csapat, s a belgrádiak csak a döntő, ötödik játszmában tudták kicsikarni a győzelmet.

Demeter György: - Sajnos nem sikerült az i-re feltenni a pontot. Az elsődleges célt, a továbbjutást nem tudtuk kiharcolni, de két szettes hazai vezetés után felálltunk, és egyenlítettünk. Az ötödik játszmában már nem tudtunk megfelelően összpontosítani. Gratulálok ellenfelünknek, és sok sikert kívánok nekik a negyeddöntőben.

Férfi Challenge-kupa nyolcaddöntő, visszavágó:
Crvena zvezda Beograd – Fino Kaposvár SE 3-2 (21, 19, -23, -18, 11)
Crvena zvezda:
Buculjevic 3, Stoilovic 22, Milutinovic 7, Gmitrovic 7, Koprivica 13, Okolic 10. Csere: Jevtic (liberó), Martinovic, Stefanovic 3. Vezetőedző: Dragan Kobiljski.
Fino Kaposvár: Bozóki 2, Szabó A. 10, Magyar B. 1, Bagics B. 22, Juhász P. 11, Németh F. 14. Csere: Deák (liberó), Rása 6. Vezetőedző: Demeter György.
Az eredmény alakulása: I. játszma: 8:6, 16:11, 21:17, 24:21. II. játszma: 8:4, 16:12, 21:18, 24:19. III. játszma: 8:7, 15:16, 17:21, 23:24. IV. játszma: 5:8, 7:16, 11:21, 18:24. V. játszma: 5:4, 10:8, 12:10, 14:11.
Továbbjutott a Crvena zvezda 5:1-es pontaránnyal.

A női bajnok Békéscsaba már csak azért is nehéz helyzetben volt, mert a hétvégi, UTE elleni bajnokin megsérült első számú feladójuk, a szerb Lana Dabics, így a 16 éves Bagyinka Fannival a kezdőcsapatban kellett felállniuk a visszavágóra. Ehhez képest két játszmában is remekül helyt álltak, de végül 3:0-s vereséget szenvedtek a német Vilsbiburgtól. A meccs krónikájához az is hozzátartozik, hogy a házigazdáknál pályára lépett a magyar válogatott centere, Dobi Edina, aki kilenc pontig jutott.

Kormos Mihály: - Ebben az összeállításban és mostani formánkban, másfél szettre voltunk elegendőek. Sajnálom, hogy nem sikerül egy játszmát nyerni.

Női Challenge-kupa nyolcaddöntő, visszavágó:
Rote Raben Vilsbiburg (német)–Linamar-Békéscsabai RSE 3:0 (21, 7, 18)
Vilsbiburg: Osterveld 9, El-Wassimy 2, Stigrot 20, Stöhr 6, Mesa 7, Dobi 9. Csere: Pogany (liberó), Fabrino Ramos, Lazic 5. Vezetőedző: Jonas Kronseder.
Békéscsaba: Molcsányi R. 7, Bagyinka 1, Clement 6, Bodnár 5, Radonjics 4, Soós 13. Csere: Szpin (liberó), Korniss, Nagy V. 1, Kanizsai, Gyenge. Szakmai igazgató: Kormos Mihály.
Az eredmény alakulása. I. játszma: 6:8, 10:13, 16:14. II. játszma: 5:3, 8:4, 16:5. III. játszma: 3:3, 7:11, 20:17.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik