Női röplabda: újra nyert az El-re készülő magyar válogatott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.16. 20:38
Második felkészülési mérkőzését is megnyerte az Európa-ligára készülő magyar női röplabda-válogatott, amely szerdán Budapesten 3:0-ra győzött az izraeli csapat ellen.

Jan De Brandt szövetségi kapitány minden játékosának lehetőséget adott, de a magyarok sima sikere annak ellenére sem forgott veszélyben, hogy a belga szakember sok különböző felállásban játszatta együttesét.

A két válogatott kedden Szigetszentmiklóson is megmérkőzött egymással, akkor is a magyarok nyertek.

A válogatott vasárnap a Nemzeti Közszolgálati Egyetem sportcsarnokában Franciaország ellen kezdi meg szereplését az El Arany-csoportjában. A csoportnak még Finnország és Horvátország a tagja.

A sorozat négyes döntőjét június 14–15-én a Papp László Budapest Sportarénában rendezik, a magyarok – házigazdaként – már biztos résztvevők.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–IZRAEL 3:0
(19, 20, 16)
Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 100 néző. V: Adler, Halász
MAGYARORSZÁG: Tálas 1, Sándor 6, Nagy E. 11, Szedmák 7, Szakmáry 9, Pekárik 5. Csere: Molcsányi, Lékó (liberók), Bleicher R., Dékány 7, Szűcs, Villám 2, Glemboczki 4, Németh A. 2, Pintér 2, Bagyinka. Szövetségi kapitány: Jan De Brandt
IZRAEL: Marmen 9, Dudokin 2, Malik 10, Lander 3, Hodorov 7, Stein 4. Csere: Zilberman (liberó), Kopilovics, Ganah 1, Siriha. Szövetségi kapitány: Giuseppe Cuccarini
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 4:5, 10:8, 16:13, 20:16, 24:18. 2. játszma: 3:4, 8:6, 13:6, 13:10, 19:10, 22:15, 24:18. 3. játszma: 3:0, 6:2, 13:7, 18:9, 24:16
MESTERMÉRLEG
Jan De Brandt: –
Tökéletes ellenfél volt az izraeli csapat, mert így minden játékost kipróbálhattam, anélkül, hogy kockára tettük volna a győzelmet. Látszik, hogy vannak hiányosságaink, még szükség van finomhangolásra, de egy hónap múlva, a négyes döntőben kell csúcsformában lennünk.
Giuseppe Cuccarini: – Most nem mondom, hogy maradéktalanul elégedett vagyok a látottakkal, de ez hosszú út, amelynek még nagyon az elején járunk, s nem lehetünk türelmetlenek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik