Női röplabda NB I: Újpesten döntőbe jutott a Vasas

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.23. 20:49
A Vasas-Óbuda az Újpest vendégeként győzött csütörtökön a női röplabda NB I-ben, a döntőbe jutásért rendezett párharc negyedik mérkőzésén, ezzel bejutott a fináléba.

Az újpesti lányok hazai mérkőzését telt ház fogadta a Vasas ellen. A hangulat egy bajnoki elődöntőhöz megfelelően parádés volt – ez a hazai csapat játékáról az első játszmában már nem volt elmondható. Rengeteg hiba jellemezte mind a két csapat játékát, viszont a vendégekkel így sem tudott mit kezdeni a nagyot harcoló UTE.

A harmadik szettig nem is volt ellenfele vendégének az Újpest, viszont a harmadik játszmát úgy tudta megnyerni, hogy a sírból hozta vissza a játszmát. A folytatást viszont kevésbé bírta, és a negyedik szettben – döntetlen állásnál – sorozatban négy fogadóhiba a mérkőzésbe került.

A Vasas a címvédő Békéscsabával küzd meg az aranyéremért.

NŐI RÖPLABDA NB I, ELŐDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
UTE–VASAS-ÓBUDA 1:3
(–20, –18, 22, –20)
Tungsram-csarnok, 200 néző. V: Ujházi, Adler
UTE: Leidgeb 9, Lakatos 8, IRICANIN 23, Józsa 2, McNorton 2, Humphries 4. Csere: Hadnagy, Szabó D. (liberók), Hornok 1, Ancsin, SZŰCS 8. Edző: Andrea Milodanovics
VASAS: MIKLAI 21, Tálas 6, PEKÁRIK 13, Vacsi 10, SZOMBATHELYI SZ. 16, Háfra 5. Csere: Tóth A. (liberó), Windisch 1. Edző: Jókay Zoltán
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 4:7, 7:7, 10:8, 18:20. 2. játszma: 3:5, 9:6, 9:11, 13:20. 3. játszma: 1:7, 9:9, 16:12, 17:16, 20:16. 4. játszma: 2:6, 7:9, 7:13, 11:13, 17:17, 19:21
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–1, a Vasas javára
MESTERMÉRLEG
Andrea Milodanovics: – Sajnálom, hogy kikaptunk, nagyon jó mérkőzést játszottunk. Gratulálok a Vasasnak. A célunkat elértük azzal, hogy négybe kerültünk. Innentől nekünk már minden meccs ajándék.
Jókay Zoltán: – Nagyon kemény mérkőzést játszottunk egy nagyon jó ellenfél ellen, amelyet egyszerűen nem tudtunk megtörni. Ezt tökéletesen mutatja a harmadik játszma, amikor hatpontos előnyről jött vissza az Újpest. Gratulálok ellenfelünknek és természetesen a saját csapatomnak is, hiszen döntőbe jutottunk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik