Női röplabda: újabb sima siker, fél lábbal a döntőben a válogatott

ROSKA EMESE BOGLÁRKA (VENEZUELA)ROSKA EMESE BOGLÁRKA (VENEZUELA)
Vágólapra másolva!
2017.07.15. 01:18
null
Nem adtunk esélyt Mexikónak (Fotó: FIVB)
Könnyed mérkőzésen ismét 3:0-ra győzött Mexikó ellen a női röplabda-válogatott a World Grand Prix harmadik vonalában, Venezuelában. A csapat a siker után szinte a canberrai négyes döntőben érezheti magát. Szombaton, Algéria ellen bebiztosíthatja a finálés szereplést.

 

Egy dolognak már a mérkőzés kezdete előtt örülhettünk Venezuelában: verőfényes napsütés fogadta a szállodából kilépő játékosokat Caracasban (egészen pontosan Vargasban, a nagyobb biztonság érdekében ide szervezték ki a tornát, Caracas külső részének tekinthető az üdülőváros), így nem kellett attól tartani, hogy beázik a találkozó helyszíne.

A magyar női röplabda-válogatott a venezuelai viadal nyitányán – akárcsak az aguascalientesi torna zárásán – Mexikóval csapott össze. Az ellenfél négy kulcsjátékosát is elveszítette az öt nappal ezelőtti találkozóhoz képest, míg Alberto Salomoni együttese teljes csapattal, a tabella éléről várta a folytatást.

A caracasi hangulatot össze sem hasonlíthattuk a mexikóival, a sokkal csekélyebb számú közönség döntő részét itt egyébként is katonák alkották. A himnuszokkal meggyűlt a szervezők baja: a mexikóiaké későn kezdődött, a játékosok már énekelték, mire elindult. A vontatott tempójú magyar Himnuszt pedig nagyjából a felénél lekeverték a házigazdák.

Noha a pályán kívül akadtak problémák, a játéktéren magyar szempontból minden simán zajlott: már az első technikai szünetben is Liliom Ritáék vezettek (8:5), majd fokozatosan növelték az előnyt, s 25:14-re megnyerték az első játszmát.

A második szett kezdetén kevésbé jött ki a lépés a csapatnak, az ellenfél 6:3-as vezetésekor Alberto Salomoni időt is kért. A röpke szusszanás jót is tett a fehér-zöldben játszó válogatottnak, amely 8:7-re fordított. Csakhogy Mexikó sem hagyta magát, így vérfrissítésként 11:9-es hátrányban érkezett Szakmáry helyett Soós Nikolett. Innentől nem volt megállás: Liliom 21:16-nál például csodálatosan kanalazta vissza a reklámtábláktól a labdát a pályára. Hiába igyekezett a mexikói tréner rendet tenni játékosai fejében, összességében nem volt kérdés, ki nyeri meg a játszmát (Dékány a hálón éppen átcsurgó szervájával a magyarok, 25:20-ra).

A harmadik szettben Salomoni tanítványai semmit sem bíztak a véletlenre: szinte esélyt sem adtak az ellenfélnek, 5:1-re is vezettek, majd 8:2-es vezetéskor jött a technikai idő. A World Grand Prix korábbi mérkőzésein kevés lehetőséget kapó Bleicher Réka Tálas Zsuzsannát váltotta a feladóposzton, majd Dobi helyett Pekárik Eszter jött a pályára. Salomoni majdnem mindenkit bevetett: Villám Lilla átesett a tűzkeresztségen, s a végére a liberó Kötél Dóra is játékba került. Magyar szempontból örömjáték volt az utolsó felvonás, a mexikóiak is egyre lagymatagabban biztatták magukat. Nem volt miért izgulni: 25:13-mal a szettet és a meccset is megnyerte a magyar válogatott, amely a szombaton – magyar idő szerint ugyancsak este tízkor – a nyeretlen Algéria ellen folytatja a viadalt.

WORLD GRAND PRIX, NŐK, 3. CSOPORT, 2. KÖR. 1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–MEXIKÓ 3:0 (14, 20, 13)

Caracas (Venezuela). V: van Gonpel (holland), Hurcaya (perui)
Magyarország:Tálas 3, Dobi 9, Liliom 15, Nagy E. 7, Szakmáry 5, Dékány 5. Csere: Szpin, Kötél (liberó), Soós 5, Pekárik 2, Villám 2, Bleicher 1.Szövetségi kapitány: Alberto Salomoni
Mexikó: Sanay 2, Minjares 6, Carranza 6, Sainz 2, Rios 2, Banuelos. Csere: Olmos (liberó), S. Maldonado 3, A. Maldonado 8, Gomez 1, Morales, Mendoza. Szövetségi kapitány:Ricardo Naranjo
Az eredmény alakulása: 1. játszma: 0:1, 3:2, 8:5, 13:8, 20:11. 2. játszma: 3:6, 8:7, 11:9, 21:16. 23:18. 2. játszma: 5:1, 7:1, 9:3, 13:3, 16:7, 19:8, 23:9,

MESTERMÉRLEG
Alberto Salomoni: – Nagyon örülök az eredménynek, fél lábbal a döntőben érezhetjük magunkat, a következő meccsen, Algéria ellen pedig bebiztosíthatjuk a fináléba jutást. A csapat nagyon jól betartotta a taktikai utasításokat, ezért sem okozott gondot nyerni az egyébként néhány kulcsjátékosát nélkülöző, fiatal átlagéletkorú mexikói csapat ellen. Mivel irányítottuk a meccset, úgy éreztem, itt az ideje azoknak is játszani, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, ezért is cseréltem többet a harmadik szettben.
Ricardo Naranjo: – Az erős európai csapat sok hibára kényszerített minket, nem tudtunk a magunk által elvárt színvonalon játszani. A következő két meccsen igyekszünk a tudásunk legjavát nyújtani.

A csoport másik mérkőzésén: Venezuela–Algéria 3:0 (26, 18, 18)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik