Női röplabda NB I: a Nyíregyháza kiharcolta a bronzérmet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.26. 21:41
A Fatum Nyíregyháza együttese szerezte meg a női röplabdabajnokság bronzérmét. A szabolcsiak a harmadik helyért kiírt párharc negyedik mérkőzésén harmadszor legyőzték a Jászberényt, ezzel az elmúlt nyolc esztendő legjobb eredményét érték el.

A szerda esti találkozón a vendégek már 2:0-ra vezettek, amikor magára talált a házigazda, és előbb a harmadik szettet biztosan megnyerte, a negyedikben pedig már 24:22-re vezetett. A szabolcsiak innen fordítottak, Kalotai Zsófia begyűjtötte a 25. és a 26. pontot, és egész éves teljesítményük alapján megérdemelten vehették át a bronzérmeket a lefújás után a Magyar Röplabdaszövetség főtitkárától, Ludvig Zsolttól.

„Örömteli, hogy a bajnokságban és a kupában is érmet tudtunk szerezni. Sokat léptünk előre a tavaly évhez képest. Igazai csapatként sikerült elérni a két dobogós helyezést, amihez gratulálok a lányoknak és a szakmai stábnak. Célunk, hogy a jövőben is az élmezőnyhöz tartozzunk, ennek szellemében erősítünk majd a következő időszakban. A szurkolóinknak köszönjük az egész éves kitartó biztatást, jó hangulatot teremtettek és szép számban jelentek meg a jászberényi mérkőzésen is” – mondta a lefújás után a nyíregyháziak ügyvezetője, Kósa Árpád.

NŐI RÖPLABDA OB
Jászberényi RK–Fatum Nyíregyháza 1:3
(-18, -18, 19, -24)
Jászberény, 400 néző. V.: Adler, Jámbor.
JÁSZBERÉNY: Bleicher R., Gardovic, Fernández Conde, Slipjevic, Takács B., Pintér A. Csere: Ivkovic (liberó), Borsos, Fábián, Bleicher N., Harmath, Lékó. Vezetőedző: Braniszlav Franics.
NYÍREGYHÁZA: Szombathelyi Sz., Vacsi, G. Francesco, Fernandez, Kalotai, Valdez. Csere: Tóth F. (liberó), Leidgeb, Andrejkovics. Vezetőedző: Horváth András.
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–1 a Fatum Nyíregyháza javára
MESTERMÉRLEG
Branislav Franic:
– Ezen a mérkőzésen mindent megpróbálunk, összességében jobb volt a Nyíregyháza, megérdemelten szerezte meg a harmadik helyet. Gratulálunk nekik!
Horváth András: – Köszönöm az egész szezont a vezetésnek, a szakmai stábnak, a játékosoknak, támogatóinknak és szurkolóinknak. Nagyon értékes bronzérmet szereztünk, ennek a sikernek nagy a jelentősége van az életünkben. A mai mérkőzésen, az első és a második játszmában koncentráltan röplabdáztunk, utána kicsit elfogytunk, de a végén sikerült felülkerekednünk.

Az 5. helyért, 3. mérkőzés
MTK Budapest–UTE 2:3 (-22, 20, 20, -13, -11)
Budapest, Szamos u., 200 néző. V.: Éva T., Kiss Z.
MTK: Lutter L. 2, Lakatos 12, Papp O. 12, Petőváry 20, Szűcs K. 18, Kilyénfalvi 8. Csere: Hajek-Nagy (liberó), Lesi, Tímár, Horváth Z. Vezetőedző: Alberto Salomoni.
UTE: Juraszik, Háfra 5, Bezsandolszka 9, Dégi 10, Miklai 17, Headen 15. Csere: Hadnagy R. (liberó), Lutter E., Ancsin 1, Varbanova 11, Császár 1, Hajós 1. Vezetőedző: Valics György.
Az eredmény alakulása. I. játszma: 8:7, 13:16, 19:21. II. játszma: 8:4, 16:10, 21:16. III. játszma: 6:8, 16:8, 21:14. IV. játszma: 5:8, 12:16, 12:21. V. játszma: 2:5, 4:10, 5:12.
Az egyik fél második sikeréig tartó párharc végeredménye: 2–1 az UTE javára

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik