Női röplabda: hosszabbítottak a Diamant alapemberei

Roska Emese BoglárkaRoska Emese Boglárka
Vágólapra másolva!
2017.07.31. 11:45
Az elmúlt hetekben neves játékosok érkezéséről adott hírt az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es női röplabdacsapatának vezetése, a napokban viszont új információk láttak napvilágot arról, hogy hol tartanak az egyeztetések az idei együttes tagjaival.

Már korábban kiderült, hogy az egyre nagyobb célokat megfogalmazó együttesben folytatja pályafutását a válogatott center, Leidgeb Noémi, az Újpestről érkező feladó-átló, Háfra Dominika, az MTK korábbi feladója és csapatkapitánya, Lutter Liza, a Jászberényből hazatérő center, Harmath Zsófia, valamint a jó nevű szerb ütő, Nevena Iricanin. Leidgeb Noémi, az Újpestről érkező feladó-átló, Háfra Dominika, az MTK korábbi feladója és csapatkapitánya, Lutter Liza, a Jászberényből hazatérő center, Harmath Zsófia, valamint a jó nevű szerb ütő, Nevena Iricanin.

A klubvezetés ezek után arról adott tájékoztatást, hogy miként állnak az egyeztetések az idén a hetedik helyet megszerző alakulat tagjaival. Már a szezon végén, rövid idő alatt sikerült megállapodni a folytatásról Sitkey Mariann csapatkapitánnyal, aki egy évvel ezelőtt, Nyíregyházáról szerződött Somogyba, és minden téren megtalálta számításait új állomáshelyén. A Kaposvári Női RC pontkirálynője és az elmúlt év egyik legjobbja, a brazil Debora Ribeiro Araujo májusban hazatért Dél-Amerikába, de sikerre vezettek vele a tárgyalások, így a nyári pihenő után újra visszatér Magyarországra.

Ugyancsak a Diamant együttesét erősíti a továbbiakban is a 21 esztendős Kanizsai Dorottya. A Békéscsabával három bajnoki címet nyerő játékos a szezon második felében verekedte be magát a kezdőcsapatba, és megbízható, stabil teljesítményével elnyerte a szakmai stáb és a vezetők bizalmát.

A saját nevelésű játékosok közül a korábbi háromszoros bajnok és kétszeres Magyar Kupa-győztes Horváth Alexandrát – kaposvári egyetemi tanulmányainak is köszönhetően – még egy évig szerződés köti az egyesülethez, és a rutinos ütő a remények szerint a 2017–2018-as évadban is hozzáteszi majd a részét a csapat sikereihez. A liberó Csitári Virágot az előttünk álló évadban is Diamant-mezben láthatja majd az örvendetesen gyarapodó közönség. A tapasztalt sportolónő kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtott posztján, és motiváltan, nagy lelkesedéssel várja az izgalmasnak ígérkező bajnoki küzdelmeket. A szintén kaposvári születésű Kocsi Aliz hosszú kihagyás után tavaly tért vissza az élvonalba, és amikor pályára lépett, mindig meghálálta a bizalmat. A 28 éves, 185 centis centernek újabb egyéves szerződést kínált a vezetés, ő pedig elfogadta az ajánlatot. Szívós Ildikó immár hatodik idényét kezdi meg a KNRC színeiben augusztus közepén, ami mindenképpen elismerésre méltó.

A békéscsabai Korniss Ildikó egy év kaposvári játék után elköszönt a többiektől, Rák Rebeka pedig a következő évadban – végzős kaposvári egyetemistaként – szakmai gyakorlataira és vizsgáira összpontosít majd, emellett továbbra is edzősködik a Röplabda Akadémián. A korábbi utánpótlás-válogatott Héri Sára, aki Kaposváron mutatkozott be a felnőtt NB I-ben, ezenkívül a junior- és az ifjúsági együttes alapemberévé nőtte ki magát, a legfrissebb hírek szerint Békéscsabára tart. Bagyinka Fanni és Fáth Kinga jövőjéről még folynak az egyeztetések.

Az új évad a női válogatott Európa-bajnoki részvétele miatt október közepén rajtol majd, a kaposvári együttes augusztus 14-én kezdi meg a felkészülést.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik