Női röplabda Eb: Bakiban készül tovább a magyar válogatott

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.07.19. 21:34
null
Szakmáry Gréta szerint remek a csapategység Fotó: Dömötör Csaba)
Az azeri együttes meghívását elfogadva Bakiban folytatja Európa-bajnoki felkészülését a magyar női röplabda-válogatott.

A magyar szövetség honlapjának nyilatkozva a csapatkapitány Szakmáry Gréta azt mondta, az első, Győrben töltött hét a formába lendülésről szólt, a múlt héten pedig már elkezdték a csapatgyakorlatokat is.

„A rendelkezésünkre álló hat hét éppen elég arra, hogy megfelelően fel tudjunk készülni az Európa-bajnokságra. Most azon van a hangsúly, hogy összerakjuk a csapatot, a bakui utazás, a közös edzés és felkészülés az azeri válogatottal arra lesz jó, hogy belerázódjunk a meccsekbe. És vár még ránk a Savaria-kupa is augusztus elején” – fogalmazott a következő hetek programjáról a 29 éves ütőjátékos. Utóbbin a hazaiak mellett a csehek, az azeriek és az előző olimpián, valamint világbajnokságon is negyedik helyezett hollandok szerepelnek majd.

Szakmáry kiemelte, a csapategységgel – ahogy korábban sem – ezúttal sincs probléma, az edzéseken mindenki a maximumot hozza, mert minden játékos ott szeretne lenni a 14 fős Eb-keretben.
Az augusztus 18-án kezdődő kontinensviadallal kapcsolatban kijelentette, Horvátország – ahol a magyarok a csoportmérkőzéseiket játsszák – elég közel van, éppen ezért reméli, hogy az Eb-ig megmarad a vírusmentes időszak és sok magyar szurkoló tud kilátogatni a meccsekre.

„Nagyon örülök, hogy a zadari csoportba kerültünk, közel azonos ellenfelekkel, akikkel ki-ki meccset tudunk játszani és a napi forma fog dönteni. Benne van a továbbjutás lehetősége, de ahhoz nagyon keményen kell dolgoznunk” – fogalmazott a negyedik kontinenstornájára készülő Szakmáry.
A lengyel Jakub Gluszak edzette csapat 16 fővel utazott el az azeri fővárosba, a 18-as keretből Bleicher Réka és Kalicanin Sanja nem tartott a többiekkel. Bakiban a magyarok szerdán és pénteken két felkészülési mérkőzést vívnak a házigazdával.

A magyar válogatott augusztus 20-án a szlovákok ellen kezdi meg szereplését a szerb, bolgár, horvát, román közös rendezésű Eb-n Zadarban (Zára). A nemzeti csapat ezt követően sorrendben az Eb-újonc svájciakkal, az olimpiáról érkező olaszokkal, majd egy szünnap után a házigazda horvátokkal, végül a fehéroroszokkal találkozik.

Az Eb szeptember 4-ig tart, a hatcsapatos csoportokból az első négy jut a nyolcaddöntőbe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik