Női röpi: „A kluboknál látványos a színvonal-emelkedés”

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2016.10.14. 09:39
null
Újra kijutott az Eb-re a női röplabda-válogatott (Fotó: Hunvolley/Muzslay Péter)
Egy éve tölti be a hazai röplabdaszövetség elnöki tisztét Kovács Ferenc. Az idén hetvenéves szervezet női ága a hetvenes-nyolcvanas években élte fénykorát, majd lemaradt az elittől, a napokban aztán a válogatott egymás után másodszor kvalifikálta magát az Európa-bajnokságra.

 

– Minek köszönhető a női válogatott újabb sikere?
– Sok összetevője van – válaszolta Kovács Ferenc. – Mindenekelőtt gratulálok a játékosoknak és a szakmai stábnak, elsősorban az ő sikerük. A sportág mély szakadékból lábalt ki az elmúlt esztendőkben, ez nyilvánvaló. Huszonnyolc év sikertelenségét követően egymás után kétszer jutottunk ki az Európa-bajnokságra, tavaly sporttörténelmi sikert elérve a lányok megnyerték az Európa-ligát, ennek eredményeképp – a magyar röplabdázás történetében először – részt vehetnek a jövő évi World Grand Prix-n. A sikerek kulcsa a kiemelt sportágfejlesztési támogatás 2013-as bevezetése mellett, hogy a csapat gerince a korábban beindított utánpótlásprogramokból, a Sport XXI és a Héraklész-programból nevelődött ki, mellette a szövetség 2011 óta kiemelten kezelte a női válogatott versenyeztetését, évről évre több pénzt áldozva rá. Az idei programra a szakszövetség éves költségvetésének húsz százalékát fordítottuk, amely összeg korábban a töredéke volt a mostaninak. Miközben a hatszázmillió forintos költségvetésünk csaknem felét műhelytámogatásokra és infrastruktúra- fejlesztésre fordítjuk.

– Korábban sok gonddal küzdött a sportág, de a helyzet mára láthatóan konszolidálódott. Ennek ellenére gondolom, van még tennivaló.
– Csodák nincsenek, minden nem változik meg egy csapásra. Itt van például zászlóshajónk, a sikeres női válogatott. Lehetőségeink szerint minden támogatást igyekszünk megadni neki, de nyilvánvaló, hogy ennél sokkal többet érdemelne. Nem TAO-sportágként értelemszerűen mások a lehetőségeink, hiszen más sportágakhoz képest nálunk jóval alacsonyabb a versenyeztetésre fordítható összeg. Jelenleg is zajlik egy operatív működési és pénzügyi vizsgálat, amelynek eredményeként a szövetségi működése átalakulhat, elsősorban a hatékonyság érdekében. Úgy érzem, az elmúlt egy évben is sokat léptünk előre, elsősorban a kormány kiemelt sportágfejlesztési támogatásának köszönhetően, amelynek keretében több sikeres projekt zajlik. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma külön támogatásával beindult az országos minibajnokság, valamint hamarosan aláírunk egy megállapodást a diáksportszövetséggel az akkreditált testnevelő tanári továbbképzések szervezéséről és a röplabda sportág alternatív kerettantervi bevezetéséről. Ezen törekvések a jövőnk szempontjából kiemelten fontosak.

– Hogyan lehet stabilizálni az eredményességet?
– A válogatottak eredményessége és a klubokban zajló munka sorsdöntő. A szövetség közvetítésével a források fejlesztési céllal eljutnak a klubokhoz, ezáltal a hétköznapi működés színvonala is emelkedik, ami meghatározza a sportág hosszú távú jövőjét. A női kluboknál látványos a színvonal-emelkedés. A nemzetközi kupákban is voltak részsikerek, és az ősszel – a Békéscsaba révén – több mint egy évtized után újra lesz magyar induló a Bajnokok Ligájában. Mindenkinek látnia kell, hogy egy olyan világsportág versenyében kell helytállnunk, amelyet nagyon magas szinten játszanak Dél- és Észak-Amerikától Európán át Ázsiáig. Elmondhatjuk, hogy ismét versenyben vagyunk, azonban ahhoz, hogy a sportágban előrébb tudjunk lépni, elengedhetetlen további pénzügyi források bevonása. Itt számítunk a piaci bevételek mellett a kormány hathatós támogatására. A hangos sikerek mellett ebből kell felépítenünk az utánpótlásbázisok megerősítésével egy olyan sportágat, amely folyamatosan örömet szerez a magyar sportbarátoknak. A magyar röplabdázás bizonyította, hogy ma már érdemes a nagyobb figyelemre.

– Melyek a közeljövő tervei?
– Nagy hangsúlyt kell fektetni az utánpótlás-nevelésre, amely hosszú folyamat. Természetesen fontos a jelenlét a világ röplabdatérképén, ennek érdekében erősítettük meg a nemzetközi kapcsolatainkat. Az európai szövetség elnökével, vezetőivel jó a kapcsolat, a sikereknek köszönhetően – pusztán a versenyrészvételek miatt is – meghatározó nemzet tudunk lenni. A sikeres női junior Európa-bajnoki szervezés után az U19-es fiúknak is Eb-t rendezünk tavasszal Győrben. Nagy álmunk, hogy kandidálunk a 2019. évi női Európa-bajnokság társrendezésére, amelyre a megváltozott feltételek adnak lehetőséget. Mindez természetesen nem működik a már említett pénzügyi támogatási körülmények, a szövetség és a sportág lehetőségeinek növekedése nélkül. Mi készen állunk rá, hogy a vasárnap esti Magyarország Románia női mérkőzéshez hasonló újabb röplabdaünneppel erősítsük tovább a magyar röplabdázást és a magyar sportot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik