Női röpi: másodszor is magyar siker, jöhet a pikáns csata

ROSKA EMESE BOGLÁRKA (MEXIKÓ)ROSKA EMESE BOGLÁRKA (MEXIKÓ)
Vágólapra másolva!
2017.07.09. 07:19
null
Második mérkőzését is megnyerte a magyar válogatott (Fotók: FIVB)<br />
Némi megingást követően 3:1-re nyert Ausztrália ellen a magyar női röplabda-válogatott a World Grand Prix harmadik csoportjának Mexikóban zajló viadalán. Alberto Salomoni együttese a házigazda ellen biztosíthatja be atornagyőzelmet a magyar idő szerint hétfő hajnali 3-kor kezdődő összecsapáson.

 

„Az elsőnél sokkal keményebb meccsre számítok. Az ausztráloknak határozott elképzelésük van a játékról, nehéz dolgunk lesz ellenük” – elemezte némileg gondterhelten Alberto Salomoni szövetségi kapitány a válogatottra váró feladatot. Magyar idő szerint vasárnap éjszaka ugyanis Ausztrália várt a magyarokra Aguascalientesben, a World Grand Prix harmadik vonalának mexikói állomásán.

A kenguruk földjéről érkezők voltaképpen tét nélkül röplabdázhattak, hiszen házigazdaként automatikusan résztvevői a canberrai négyes döntőnek, ám a kora alapján simán játékosnak kinéző tréner, Shannon Winzer elmondta: a teljesítményükkel akarják kiérdemelni a részvételt.

Már egy órával a kezdés előtt hosszú sorok kígyóztak a kapuk előtt, s az első sípszóra ismét tekintélyes szurkolósereg jött össze a hazaiaknak elvileg semleges két csapat csatájára. A népes létszámnak köszönhetően nagy üdvrivalgás fogadta az első, magyar pontot, amelyet több sikerrel megvívott labdamenet követett. Mindkét oldalon akadt rontott nyitás, így Liliom Ritáék vonulhattak előnnyel a technikai időre (8:4). Az ausztrálok továbbra is adtak néhány ajándékpontot, míg a magyarok szépen fejezték be a kidolgozott akciókat, így végig kézben tartották az első szettet, amelyet 25:17-re húztak be.

A sárga-zöld mezes ausztrálok a második szettben nem találták a magyar blokkok és támadások ellenszerét, 7:5-ös hátrányban pedig hiába kért időt Winzer, Dobi Edináék tovább növelték az előnyt (10:6). A lelkes mexikói közönség is értékelte a mieink produkcióját, rendre kisebb ováció fogadta Tálas Zsuzsannáék pontjait. Aztán 13:6 után következett némi megingás, sorozatban öt pontot értek el az „auszik”: Salomoni magához is szólította tanítványait, Dékány Bernadett helyett rövid időre jött Soós Nikolett. A hajrában ismét a magyarok akarata érvényesült, s bár felzárkózott az ellen, Liliomék a 25:21-es szettsikerrel egy lépésre kerültek az újabb győzelemtől.

Az ausztrálok az utolsó szalmaszálba kapaszkodva nagy elánnal kezdték a harmadik játszmát, ám hiába vezettek 4:2-re, ismét fordítottunk. Dékány egyik egészen extra mentésekor lényegében felrobbant a csarnok, nem véletlen, hogy Salomoni kapitány is ugrott egyet a megszerzett pont feletti örömében (7:5). A szoros felvonásban nem adta olcsón a bőrét az ellenfél, roppant izgalmas finis következett, amelyben pályára lépett Pallag Ágnes is. 23:23 után óriási labdamenet nyomán jutott szettlabdához Ausztrália, de Szakmáry ütése megmentette a helyzetet. A következő játszmalabdát Dobi Edina pontja hárította, ám a harmadiknál már nem volt kegyelem, 27:25-tel a riválisé lett a játékrész.

A negyedik szettben válogatottunk ismét elhúzott, a technikai idő után pedig óriási labdamenetet nyert meg (9:4). Bár nem hagyta magát teljesen leszakítani Ausztrália, Tálas okos pontjainak is köszönhetően most nem került porszem a gépezetbe: a magyar együttes 25:19-re megnyerte a szettet és a meccset is.

A szövetségi kapitány is elégedett lehetett a látottakkal
A szövetségi kapitány is elégedett lehetett a látottakkal

„Fontos volt, hogy a második napon is jól szerepeljünk – értékelt Dékány Bernadett. – Talán működhetett volna jobban a védekezés és a blokk, de nagyon sok extra pontot hozunk mezőnnyel. A harmadik szettben kicsit leült a társaság, ám csapatként behúztuk a győzelmet.”

„Nyugodtan és türelmesen kell játszanunk, én személy szerint nagyon várom, mert óriási itt a hangulat a csarnokban, úgyhogy pikáns és tüzes találkozóra számítok. Bízom benne, maradt bennünk annyi magyar virtus, hogy háromból három meccset nyerjünk meg” – beszélt már kicsit a következő feladatról Szpin Renáta.

A csapat két győzelemmel várja a torna magyar idő szerint hétfő hajnali háromkor kezdődő zárását a házigazda Mexikó ellen.

Így örültek a lányok a sikernek
Így örültek a lányok a sikernek

NŐI RÖPLABDA, WORLD GRAND PRIX
3. CSOPORT, 1. KÖR. 1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–AUSZTRÁLIA 3:1 (17, 21, –25, 19)

Aguascalientes (Mexikó), 1800 néző. Vezette: Fabián Carbajal (uruguayi), Silvio Silveira (brazil)
Magyarország:
Tálas 2, Dobi 6, Liliom 11, Nagy E. 7, SZAKMÁRY 20, DÉKÁNY 16. Csere: Szpin (liberó), Soós 1, Bleicher R., Pallag, Pekárik. Szövetségi kapitány: Alberto Salomoni
Ausztrália:
Paine 2, Godfrey 11, Sadler 4, Carey 2, Reeve, HYNES 19. Csere: De Innocentiis (liberó), Morrow 8, Rourke 8, Tait 5, Martin 3, Lean. Szövetségi kapitány: Shannon Winzer
Az eredmény alakulása: 1. játszma:
3:1, 8:4, 11:7, 16:10, 18:13, 21:15, 23:16. 2. játszma: 2:2, 8:5, 12:6, 13:10, 15:13, 17:13, 21:16, 24:21. 3. játszma: 2:4, 5:5, 8:7, 12:10, 17:13, 19:15, 23:22, 24:25. 4. játszma: 2:2, 5:2, 10:4, 12:8, 16:12, 19:16, 21:17
MESTERMÉRLEG
Alberto Salomoni:
– Nagyon jól kezdtünk, azt tettük, amit elterveztünk. Aztán Ausztrália változtatott a játékán, és a harmadik szettben gondjaink támadtak. Kicsit csalódott vagyok, amiért elveszítettük azt a játszmát. A szünetben azt mondtam a lányoknak, hogy nincs okunk idegesnek lenni, játsszunk, ahogyan a mérkőzés elején. Lépésről lépésre haladjunk, és ne a hibákra gondoljunk, hanem a megoldásokat keressük. A negyedik felvonásban aztán úgy kezdett a csapat, mint a rakéta, négy-öt ponttal vezettünk, és szerintem megérdemeltük a győzelmet, gratulálok a játékosaimnak, mert nem volt egyszerű az ausztrálok szépítése után erősnek maradni. Nagyon örülök a két sikernek és a hat pontnak. A záráson nemcsak a játékosok, hanem a város, sőt egész Mexikó ellen fogunk játszani, a házigazda ellen sosem könnyű.
Shannon Winzer:
Csalódott vagyok, amiért lassan kezdtük a meccset, a magyarok pedig kihasználták ezt. A harmadik szettben változtattunk, de igazából túl későn váltunk versenyképessé. Csapatként fejlődnünk kell abban, hogy hogyan közelítjük meg a játékot, nem kísérletezgethetünk, agresszívabbnak kell lennünk.

A csoport állása
1. Magyarország 6 pont (6:1), 2. Mexikó 6 (6:2), 3. Ausztrália 0 (2:6), 4. Trinidad és Tobago 0 (1:6)

A csoport másik mérkőzésén: MexikóTrinidad és Tobago 3:1

A magyar válogatott programja
Július 10., 3.00: Mexikó–Magyarország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik