Női röpi: macska-egér játékkal négyes döntőbe jutott a csapat

ROSKA EMESE BOGLÁRKA (VENEZUELA)ROSKA EMESE BOGLÁRKA (VENEZUELA)
Vágólapra másolva!
2017.07.16. 00:18
null
A magyar válogatott továbbra is veretlen a World Grand Prix-n (Fotó: worldgrandprix.2017.fivb.com)
Pillekönnyű, 3:0-s győzelmet aratott a magyar női röplabda-válogatott Algéria ellen a World Grand Prix harmadik vonalának caracasi tornáján, így az utolsó mérkőzéstől függetlenül ott lehet a július 22–23-i canberrai fináléban. Esküvője miatt nem utazik az együttessel Liliom Rita csapatkapitány.

Kellemes kis trópusi viharban indult el a második, Algéria elleni World Grand Prix-mérkőzésére a magyar női röplabda-válogatott Caracasban. Tekintettel arra, hogy a Domo José María Vargas ementáliszerű (értsd: lyukacsos) teteje nem áll ellent az időjárás viszontagságainak, a borús idő legalábbis aggodalomra adott okot.

„NEHÉZ, DE EZÉRT MEGÉRI”
LILIOM Rita, a magyar válogatott csapatkapitánya:
– Nagyon jól éreztük magunkat a meccsen, ám nehéz olyan csapat ellen játszani, amely megadja magát. Ezért is örültünk csendesen a győzelemnek, ráadásul szerintem még senkinek sem esett le, hogy igenis, ott vagyunk a négyes döntőben. Talán holnap tudatosul bennünk, hogy finálét játszhatunk. Szerintem senki sem várta tőlünk ezt a produkciót, és bevallom, én magam sem gondoltam, hogy ennyire jól sül el az egész. Óriási siker ez, most ki is rázott a hideg, nagyon sok éves munka áll mögöttünk. Sosincs nyarunk, egyik szezon után jövünk a válogatottba, aztán jut talán három-négy hét pihenő, és máris következik az új idény. Nehéz, de ezért megéri. Amikor először a válogatottban szerepeltem, még nem sok sikerrel próbálkoztunk az Európa-bajnoki selejtezőkön sem, most pedig ott tartunk, hogy tudatos építkezéssel a World Grand Prix négyes döntőjénél járunk. Nem utazom a döntőre, sőt Venezuela ellen sem szerepelek már: hazarepülök az esküvőmre. Előzetesen arról is szó volt, hogy egyáltalán nem szerepelek a World Grand Prix-ban, de végül ebben maradtunk, és semmire sem cseréltem volna el a mögöttem lévő heteket. Meg persze azt sem, ami következik.

Csakhogy a helyieknek valamiféle egyezménye lehet az égiekkel, s az megmentette őket a még nagyobb szervezési blamázstól: éppen a csarnokhoz érkezéskor állt el az eső, így egy darabig még felmosórongyokkal a pályán, de rendben zajlott a bemelegítés.

Alberto Salomoni szövetségi kapitány még a mexikóiak elleni pénteki sikert követően, a Venezuela–Algéria meccset figyelve jegyezte meg, hogy leendő ellenfelünk gondot okozhat a szerváival. Ha nem vennénk komolyan a mestert, kedves udvariasságnak is vélhetnénk a szavait, tekintettel arra, hogy Algéria eddig senkinek sem okozott semmilyen gondot a sorozatban (négyből négy vereséggel várta a magyarok elleni találkozót). Az első szettben ráadásul inkább nekik gyűlt meg a bajuk a magyarok nyitásaival, de voltaképpen az összes megmozdulásukkal. Működtek Dobi Edináék blokkjai, az algériaiaknak semmiféle ellenszerük nem volt Szakmáry Gréta vagy Liliom Rita lecsapásaira, néhány perc után 13:3-at mutatott az eredményjelző, s alig húsz perc alatt 25:7-tel a magyaroké lett az első szett.

A második felvonásban Liliom helyére Soós Nikolett érkezett. S ha már ő: a játékos még a Mexikó elleni sikert követően elmondta, megtisztelik az ellenfelet azzal, hogy komolyan veszik a mérkőzést. A felfogás folyományaként 14:4-re sebtiben elhúztak a mieink. Tálas Zsuzsanna helyére Bleicher Réka érkezett a feladóposztra, a liberó Szpin Renátát Kötél Dóra váltotta, azaz a szövetségi kapitány már a második szettben forgatni kezdte a csapatát, amely 25:9-re nyerte meg a játékrészt.

A harmadik szett elején minimálisan megingott az együttes koncentrációja, Algéria 5:3-ra vezetett, majd 10:10-nél is utolérte együttesünket. Ugyan a rivális éppen annyi pontot szerzett a záró felvonásban, mint a korábbi két szakaszban összesen, ennél nagyobb öröm nem jutott neki. A magyar válogatott 25:16-ra nyerte meg a játszmát, és 3:0-ra a macska-egér harcot, így ötből öt diadalt számlál.

A sikerrel biztossá vált, hogy a sorozatban 2017-ben debütáló magyar válogatott az utolsó csoportmeccstől függetlenül ott lesz a canberrai négyes döntőben. A szabályok szerint az összesített tabellán első a negyedikkel, míg a második a harmadikkal játszik, ám kérdéses, hányadiknak sorolják be a legjobb négy közé csak a házigazda jogán bekerülő ausztrálokat.

Noha válogatottunk magyar idő szerint hétfő hajnalban a házigazda Venezuela ellen zárja a sorozat csoportkörét, a csapatkapitány Liliom Rita már vasárnap hazautazik. A „cséká" esküvőre készül, és Salomoni nem is győzte dicsérni, hogy eddig rendelkezésre állt. Mondhatni: döntőbe irányította a válogatottat.

WORLD GRAND PRIX, NŐK, 3. CSOPORT, 2. KÖR. 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–ALGÉRIA 3:0 (7, 9, 16)
Caracas (Venezuela), 200
néző. V: Rocio Huarcaya (perui), Kitamura Juka (japán)
Magyarország: Tálas 2, Dékány 11, Nagy E. 9, Liliom 3, Szakmáry 9, Dobi 7. Csere: Szpin, Kötél D. (liberó), Soós 5, Bleicher 3, Pekárik. Szövetségi kapitány: Alberto Salomoni
Algéria: Abderrahim 6, Guimur 3, Meszauden 2, Rabah-Mazari, Burihan 4, Mezemat 1. Csere: Bunszer (liberó), Ajadi, Asur, Hammus 2, Kaszri. Szövetségi kapitány: Tennun Nabil
Az eredmény alakulása: 1. játszma: 2:1, 5:1, 8:2, 11:3, 16:7, 23:7. 2. játszma: 3:1, 6:1, 12:4, 15:6, 19:7, 24:8. 3. játszma: 3:1, 3:4, 8:6, 10:10, 15:12, 19:12, 21:12
MESTERMÉRLEG
Alberto Salomoni:
– Játékról játékra, szettről szettre érett össze a csapat. Szervezetten röplabdáztunk, és nagyon büszke vagyok a csapatra, az itt lévő játékosokra, és azokra, akik otthon maradtak, valamint a stábra, annak itteni és otthoni tagjaira. A magyar röplabda, a szurkolók és a szövetség megérdemli a sikert, mert óriási teljesítmény, hogy fináléba kerültünk, minden elismerésem a döntőt kiharcoló válogatotté. Korábban azt mondtam, a fináléba jutáskor új álom kezdődik, ez pedig természetesen nem más, mint az, hogy megnyerjük a World Grand Prix harmadik vonalát, és feljussunk a második csoportba.
Tennun Nabil francia tolmács hiányában nem kívánt nyilatkozni.

A csoport másik mérkőzésén: Venezuela–Mexikó 3:0 (22, 22, 23)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik