Női röpi: hat békéscsabai játékos a válogatott keretben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.03.24. 17:09
A bajnok és kupagyőztes Békéscsaba csapatából hat játékos került be a magyar női röplabda-válogatott pénteken kihirdetett keretébe a május 31. és június 4. közötti zágrábi világbajnoki selejtezőtorna előtt.

Alberto Salomoni, a márciusban kinevezett olasz szakvezető húsz játékost hívott meg a május 8-án, Érden kezdődő felkészülésre. A vb-selejtezőre készülő nemzeti csapat Németországban és Szlovéniában is edzőtáborozik majd.

A keret felét a CEV Kupa-negyeddöntős Linamar-Békéscsabai RSE, valamint a Magyar Kupa-bronzérmes Fatum Nyíregyháza játékosai alkotják. A külföldön játszók közül hatan kaptak meghívót, nem szerepel viszont a névsorban a török Bursa együttesében röplabdázó Horváth Dóra. A 20 játékosból álló társaság mellett júniustól egy 13-16 fős úgynevezett kiegészítő kerettel is dolgozik majd a kapitány, amelyben elsősorban fiatalok szerepelnek.

A magyar válogatott a zágrábi tornán a házigazda horvátok mellett Görögországgal, Ausztriával, Grúziával, valamint a csoport esélyesének számító, Európa-bajnoki címvédő Oroszországgal mérkőzik majd. A torna menetrendjét ide kattintva olvashatják el. A selejtezőből az első helyezett jut ki a jövő ősszel Japánban sorra kerülő világbajnokságra, míg a második augusztus végén újabb selejtezőtornán vesz részt.

A nemzeti csapat a vb-selejtező után júliusban a World Grand Prix-ban szerepel Mexikóban és Venezuelában, azt követően pedig a szeptember 18-án rajtoló, Azerbajdzsánban és Grúziában megrendezésre kerülő Európa-bajnokságra készül.

A MAGYAR KERET:
FELADÓK: Bleicher Réka (Jászberényi RK), Kötél Zsanett (Penta Gödöllői RC), Tálas Zsuzsanna (Linamar-Békéscsabai RSE)
CENTEREK: Bodnár Dorottya (Linamar-Békéscsabai RSE), Dobi Edina (Azerrail
Baku, azeri), Leidgeb Noémi (Fatum Nyíregyháza), Nagy Eszter (1. VC Wiesbaden, német), Pintér Andrea (Jászberényi RK), Vacsi Evelin (Fatum Nyíregyháza)
ÜTŐK: Dékány Bernadett (CSM Bucuresti, román), Liliom Rita (Béziers VB, francia), Pallag Ágnes (Vandoeuvre Nancy VB, francia), Sándor
Renáta (MTV Stuttgart, német), Soós Nikolett (Linamar-Békéscsabai RSE), Szakmáry Gréta (Linamar-Békéscsabai RSE), Szombathelyi Szandra (Fatum Nyíregyháza), Villám Lilla (Fatum Nyíregyháza)
LIBERÓK: Kötél Dóra (UTE), Molcsányi Rita (Linamar-Békéscsabai RSE), Szpin Renáta (Linamar-Békéscsabai RSE)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik