Női röpi Extraliga: simán nyert a címvédő Békéscsaba

Vágólapra másolva!
2018.10.21. 18:31
A címvédő Békéscsaba három játszmában nyert Szombathelyen a női röplabda Extraliga vasárnapi mérkőzésén.

NŐI RÖPLABDA EXTRALIGA
Haladás Szombathely–Swietelsky-Békéscsabai RSE 0:3 (–12, –22, –15)
Szombathely, Haladás Sportkomplexum, 200 néző. V: Halász E., Szabó P.
HALADÁS: Kolada 1, Wallner 10, Kinser 8, Takács B. 9, Kalman 3, Aszcserics 6. Csere: Lojen (liberó), Reljics, Csóka, Bokor, Dobó. Vezetőedző: Bedőcs Gergely.
BÉKÉSCSABA: Tálas 1, Glemboczki 11, Pekárik 6, Szedmák 6, Mlinar 12, Medics 2. Csere: Szpin (liberó), Fábián 3, Bodovics 10, Molcsányi. Szakmai igazgató: Kormos Mihály.
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 2:0, 4:7, 6:14, 10:22, 12:24. 2. játszma: 3:2, 7:8, 10:9, 13:17, 20:22, 21:24. 3. játszma: 2:5, 8:9, 9:13, 13:15, 15:24.
MESTERMÉRLEG
Bedőcs Gergely:
– A héten ez már a harmadik mérkőzésünk volt, így nem is csoda, hogy az első játszmában átrohant rajtunk a Békéscsaba. A másodikban azért tudtuk velük tartani a lépést, de a harmadikban megint ők domináltak, még úgy is, hogy ekkor már sok cserejátékosuk volt a pályán. Sok sikert kívánok nekik a BL-selejtezőn.
Kormos Mihály: – Örülök, hogy helyenként szép játékkal, könnyedén és vesztett szett nélkül tudtuk megnyerni a mai találkozót. A mérkőzésen főleg azok kaptak lehetőséget, akik az elmúlt pár hétben kevesebbet játszottak. Remekül helyt álltak a lányok, bebizonyították, hogy bármikor lehet rájuk számítani. Mindez mutatja csapatunk és a klub erejét!NŐI RÖPLABDA EXTRALIGA
Haladás Szombathely–Swietelsky-Békéscsabai RSE 0:3 (–12, –22, –15)
Szombathely, Haladás Sportkomplexum, 200 néző. V: Halász E., Szabó P.
HALADÁS: Kolada 1, Wallner 10, Kinser 8, Takács B. 9, Kalman 3, Aszcserics 6. Csere: Lojen (liberó), Reljics, Csóka, Bokor, Dobó. Vezetőedző: Bedőcs Gergely.
BÉKÉSCSABA: Tálas 1, Glemboczki 11, Pekárik 6, Szedmák 6, Mlinar 12, Medics 2. Csere: Szpin (liberó), Fábián 3, Bodovics 10, Molcsányi. Szakmai igazgató: Kormos Mihály.
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 2:0, 4:7, 6:14, 10:22, 12:24. 2. játszma: 3:2, 7:8, 10:9, 13:17, 20:22, 21:24. 3. játszma: 2:5, 8:9, 9:13, 13:15, 15:24.
MESTERMÉRLEG
Bedőcs Gergely:
– A héten ez már a harmadik mérkőzésünk volt, így nem is csoda, hogy az első játszmában átrohant rajtunk a Békéscsaba. A másodikban azért tudtuk velük tartani a lépést, de a harmadikban megint ők domináltak, még úgy is, hogy ekkor már sok cserejátékosuk volt a pályán. Sok sikert kívánok nekik a BL-selejtezőn.
Kormos Mihály: – Örülök, hogy helyenként szép játékkal, könnyedén és vesztett szett nélkül tudtuk megnyerni a mai találkozót. A mérkőzésen főleg azok kaptak lehetőséget, akik az elmúlt pár hétben kevesebbet játszottak. Remekül helyt álltak a lányok, bebizonyították, hogy bármikor lehet rájuk számítani. Mindez mutatja csapatunk és a klub erejét!

 

Női NB I:
TFSE – Penta Gödöllői RC 0:3 (–12, –21, –22)
Budapest, Győri út, 150 néző. V: Csizmarik, Bibók.
TFSE: Németh J. 2, Poór 3, Ambrus 3, Horváth Z. 8, Veress, Villám 7. Csere: Dobrovits, Boller (liberók), Zgyerka-Édes 4, Bodnár, Czakó 1, Oláh 5, Villányi 2. Vezetőedző: Molnár István.
GÖDÖLLŐ: Nagy K. 2, Körtvélyessy 9, Király 6, Dégi 16, Vecsey 8, Bálintné Széles 19. Csere: Kovács A. (liberó), Halla G. 1, Tettamanti 1. Vezetőedző: Grózer György.
Az eredmény alakulása. I. játszma: 4:8, 7:16, 11:21. II. játszma: 5:8, 9:16, 15:21. III. játszma: 5:8, 11:16, 17:21.
MESTERMÉRLEG
Molnár István:
– Nem volt szerencsés, hogy egymás után két nap is játszottunk. Kicsit nehezen kezdtük a mérkőzést, de a második és harmadik játszmában rendezni tudtuk a sorokat. Sajnos most ez is kevés volt a stabilabban fogadó gödöllőiek ellen.
Grózer György: – Végre sikerült átlépni a saját árnyékunkon. Ha működik a nyitásfogadás, akkor játszani is tudunk.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik