Női röpi Extraliga: előnyben a Békéscsaba a döntőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.07. 21:32
null
A fehér mezes békéscsabaiak örülhettek a döntő első mérkőzése után (Fotó: Imre György)
A címvédő Békéscsaba fölényesen, 3:0-ra legyőzte a vendég Nyíregyházát a női röplabda Extraliga döntőjének harmadik összecsapásán, hétfőn, így 2:1-re vezet az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban. Az Újpesti TE lett a bronzérmes, miután a harmadik helyért zajló párharc harmadik összecsapásán 3:0-ra legyőzte a Jászberényt.

 

 

Az első szettben az egyik legjobbjukat, a horvát Lucija Mlinart betegség miatt nélkülöző hazaiak villámrajtot vettek, s jól gazdálkodtak korán megszerzett 10:2-es előnyükkel. A második játszmára sem változott a játék képe, a címvédő BRSE rendkívül magabiztosan röplabdázott, s demoralizáló különbséggel jutott 2:0-s vezetéshez.

A harmadik felvonásban sem találta a ritmust a kupagyőztes Nyíregyháza, melynek tagjai a játék egyik alapelemének számító nyitásfogadásban nagyon gyengén teljesítettek, így esélyük sem volt a részsikerre sem. A hazaiak alig 70 perc alatt győztek, s egyetlen győzelemre kerültek a címvédéstől.

A párharc negyedik találkozóját pénteken rendezik a szabolcsi megyeszékhelyen.

RÖPLABDA
NŐI EXTRALIGA
DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
LINAMAR-BÉKÉSCSABAI RSE
FATUM NYÍREGYHÁZA 3:0 (18, 11, 16)
Békéscsaba, 1400
néző. Vezette: Adler László, Bátkai-Katona Ágnes
BÉKÉSCSABA: Koseková 5, IVANOVICS 12, Bodnár 6, FRESCO 13, Glemboczki 5, DOBI 9. Csere: MOLCSÁNYI (liberó). Szakmai igazgató: Kormos Mihály
NYÍREGYHÁZA: MATICS 9, Ruterová 2, Valdez 3, Fernandez 7, Kalicsanin 5, Genesis 1. Csere: Tóth F. (liberó), Villám, Varga E. 2, Kotormán, Kalotai 1. Edző: Hollósy László
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 4:0, 8:1, 10:6, 15:7, 21:13. 2. játszma: 4:0, 7:2, 12:9, 23:10. 3. játszma: 4:0, 7:1, 12:8, 20:10, 22:15.
A párharc állása: 2:1 a Békéscsaba javára.
MESTERMÉRLEG
Kormos Mihály:
– Ezt a játékot szerettem volna látni a pályán, nagyon hasznos volt ez a néhány nap a pénteki meccs után. A csapat saját magát húzta föl erre a szintre, és remekül össze lett rakva mára a játék.
Hollósy László:Minden mindennek a következménye, így ez a mai eredmény is. Ennyi.



A 3. HELYÉRT, 3. MÉRKŐZÉS
UTE–JÁSZBERÉNY 3:0 (19, 17, 28)
Tungsram-csarnok, 350
néző. V: Szabó P., dr. Árpás
UTE: Hiruela 3, CROSS 14, Bleicher R. 4, Da Silva 11, Bezsandolszka 7, BOSIO 21. Csere: Kötél D. (liberó), Szűcs K. 3. Edző: Horacio Bastit
JÁSZBERÉNY: Miklai 12, Ivonkina 12, Borsos 1, Miranda 5, Pintér A. 14, Adamenya 1. Csere: LÉKÓ (liberó), Bleicher N. 2. Edző: Deme Gábor
Az eredmény alakulása: 1. játszma: 2:3, 5:6, 10:10, 14:15, 19:18, 23:20. 2. játszma: 2:3, 5:6, 12:8, 14:12, 17:15, 22:16. 3. játszma: 4:2, 8:7, 10:10, 14:11, 21:18, 22:22, 22:24
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–0 az UTE javára
MESTERMÉRLEG
Horacio Bastit:
– Sikerült teljesítenünk a szezon előtt kitűzött célunkat azzal, hogy a legjobb három között végeztünk. Furcsa mérkőzés volt, hiszen ezúttal épp az egyik legnagyobb erősségünk, a nyitás ment kevésbé jól, mint általában. Örülök, hogy ennek ellenére győzni tudtunk. A harmadik szettben is vezettünk öt-hat ponttal, de aztán talán megéreztük, hogy közeleg az idény vége. Ez elvitte kicsit a koncentrációnkat, de a lényeg, hogy nyertünk.
Deme Gábor: – A három mérkőzés közül most játszott legjobban az Újpest. Elismerésem a bronzérméhez, megérdemelten szerezte meg. Az egész éves teljesítményünkre büszkék lehetünk, hiszen mindkét sorozatban – a bajnokságban és a Magyar Kupában is – csak három csapat volt jobb nálunk. Három éve kiderült, hogy a Jászberénnyel mindig számolni kell az első négy között.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik