Férfi röplabda NB I: a Kazincbarcikáé a bronzérem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.25. 22:18
A tavalyi ezüstérem után az idén is dobogós helyen végzett a bajnokságban a Vegyész RC Kazincbarcika férfi röplabdacsapata. A borsodiak a harmadik helyért kiírt párharc harmadik mérkőzését 3:1-re megnyerték a Magyar Kupa-győztes Openhouse Szolnok ellen, így 3–0-s összesítéssel harcolták ki a bronzérmet. A szombat esti, barcikai találkozón a vendégek csak a második játszmában vették fel a versenyt a Vegyésszel; igaz, azt a szettet be is húzták.

FÉRFI RÖPLABDA NB I
A 3. HELYÉRT, 3. MÉRKŐZÉS
Vegyész RC Kazincbarcika–Openhouse Szolnoki RKSI 3:1 (16, -24, 17, 18)
Kazincbarcika, 300
néző. Vezette: Ujházi, Szabó P.
VRCK: Kecskeméti, Borovicsanyin, Banai, Árva, Januzovics, Juhász. Csere: Dudás (liberó), Kozsla, Toronyai, Budai. Vezetőedző: Daniel Oravec.
Szolnok: Rása, Krupánszki, Varga Z., Török R., Hunnes Specht, Tóth G. Csere: Bene (liberó), Fülöp. Vezetőedző: Gulyás Ferenc.
MESTERMÉRLEG
Daniel Oravec:
– Gratulálok a csapatnak a harmadik helyhez. Igaz, hogy nem erre készültünk, hiszen döntőt szerettünk volna játszani ebben az évadban is.
Gulyás Ferenc:
– Gratulálok a Kazincbarcikának, megérdemelten nyert. Sajnos, nem tudtuk hozni azt a formát, ami a bajnokság középső szakaszában jellemzett minket. Ez a fiatal társaság bizonyította, hogy sok munkával eredményes lehet. Köszönöm a fiúknak az egész szezont, húszéves átlagéletkorú együttessel nagy sikereket értünk el. Bízom benne, hogy ugyanígy tudunk dolgozni a jövőben is.
A párharcot 3–0-ra a Kazincbarcika nyerte meg.FÉRFI RÖPLABDA NB I

A párharcot 3–0-ra a Kazincbarcika nyerte meg.

Eredmény, az 5-7. helyért:
MAFC-BME–HÉP-Kecskeméti RC 0:3 (-20, -19, -18)
HÉP-Kecskeméti RC–Dunaferr 3:0 (18, 24, 23)

Eredmény, a 8-10. helyért:
DEAC–PTE-PEAC C-Doki 3:1 (-21, 15, 13, 21)
PTE-PEAC C-Doki–Sümegi RE 0:3 (-18, -24, -27)
DEAC–Sümegi RE 3:1 (-23, 23, 20, 16)

Női NB I, a 9–11. helyért:
TFSE – Palota RSC 3:0 (18, 13, 19)
Budaörs, 50 néző. V: Szarka, Adler.
TFSE: Neizer, Tóth E., Molnár A., Bertók, Hegedűs, Ostorházi. Csere: Dobrovits (liberó), Karácsonyi, Nagy M. Megbízott edző: Bóta Enikő.
Palota: Bodnár, Dr. Balczó, Nyuka, Szelle, Oláh, Király. Csere: Hadnagy B. (liberó), Lászlop, Vígh, Tóth E. Vezetőedző: Fekete Krisztina.

MESTERMÉRLEG
Bóta Enikő:
- Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, végre sikerült azt játszanunk, amit tudunk...
Fekete Krisztina: - Az első játszmában tudtuk csak tartani a lépést a jól játszó TFSE-vel. Egyelőre sajnos csak ennyire futja az erőnkből.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik