Férfi röplabda NB I: a Kaposvár életben tartotta aranyálmait

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.25. 21:07
A Kaposvár ötszettes csatában legyőzte a Kecskemétet, így életben tartotta aranyálmait a férfi röplabda NB I döntőjében.

Erőteljes nyitásokkal kezdtek a csapatok, a hazaiak jobb sáncmunkával elhúztak három ponttal, majd a feladó Magyar Bálint jó nyitásaival növelték előnyüket. A vendégek időkéréssel és cserékkel próbálkoztak, de ez sem segített. A második etapban 7:7-ig együtt haladtak, majd a kecskemétiek kemény ütéseivel szemben gyengének bizonyult a hazai „fogadó-készség”.

Demeter György kétszer kért időt, de továbbra is Dávid Csanádék irányították a játékot, és behozták hátrányukat. Aztán ismét változás következett a harmadik szettben, a feljavult hazai csapatban Németh Ferenc újabb nagy percei következtek, a válogatott ütő ebben a játszmában hét pontig jutott, dacára annak, hogy Szasa Nedeljkovics időkérésekkel próbálta megtörni a lendületét. A negyedik szettben nem lehetett megállítani a KRC-t. A döntő játszmában 5:5–ig volt együtt a két gárda, ekkor megint Németh Ferenc vált főszereplővé, újabb öt pontja végleg eldöntötte a találkozót.

„Tudtuk, hogy a kecskemétiek nagyon készülnek erre a mérkőzésre, látszott is a fegyelmezettség a játékukon. Ez volt az utolsó lehetőségünk, hogy megőrizzük a reményt. Megpróbáltunk minden mozgósítani, ehhez kellett szurkolóink segítsége is. Nagy csata lesz szerdán Kecskeméten, amelyik csapat fegyelmezettebb lesz, az remélhet újabb sikert" – mondta Németh Ferenc, a kaposváriak legeredményesebb játékosa.

FÉRFI RÖPLABDA NB I

DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
FINO KAPOSVÁR–KECSKEMÉTI RC 3:2 (18, –21, 19, –21, 10)
Kaposvár, 400néző.V:Mocsnik, Ádler
KAPOSVÁR: NÉMETH F. 37, Bozóki 8, Szabó A.9, Magyar B. 3, BAGICS16, JUHÁSZ 11. Csere:Deák (liberó), Rása1, Vajda T. Edző:Demeter György
KECSKEMÉT: Dávid 11, Dorcsák 9, ÁRVA 24, FARKAS P. 14, KOVÁCS Z. 13, Tóth A. Csere:Pápai (liberó), Török 2, Gebhardt, Gacs. Edző:Sasa Nedeljkovics
Az eredmény alakulása. 1. játszma:5:3, 10:5, 15:7, 19:20, 21:15, 24:18.2. játszma:4:6, 8:8, 13:13, 15:19, 17:23, 21:24.3. játszma:4:2, 8:4, 16:13, 19:14, 20:15, 24:18.4. játszma:4:4, 9:9, 13:16, 15:20, 18:23, 21:24.5. játszma:3:3, 5:5, 8:5, 10:7, 12:9, 13:10
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása:2–1, a Kecskemét javára
MESTERMÉRLEG
Demeter György:
– Nagyon fontos mérkőzést nyertünk meg, a mentális erő nálunk is előjött, mondhatom, ez egyben a szív diadala volt. Szerdán hasonló hozzáállást várok játékosaimtól, és akkor még nyílt az aranyérem sorsa.
Sasa Nedeljkovics: – Az első négy játszmában végig benne voltunk, az ötödikben viszont a technikai hibák olyan sorát „mutattuk be", amilyeneknek nem volna szabad előfordulni. Szerdán lelkes hazai közönségünk előtt újult energiával célozzuk meg az aranyérem megszerzését.

A 3. HELYÉRT, 3. MÉRKŐZÉS
VEGYÉSZ RC KAZINCBARCIKA–DÁGI KSE 2:3
(28, 27, –16, –23, –12)
Kazincbarcika, 150néző. V: Bodrogi, Csizmarik
KAZINCBARCIKA: BLÁZSOVICS 24, Szabó M. 9, Toronyai 4, KOVÁCS Z. 16, CSIZMADIA 14, Bokor 12. Csere:Dudás (liberó), Surányi2, Balázs D.1, Csányi1. Edző:Dudás András
DÁG: Oszuska G. 3, KRUPÁNSZKI 14, MOLNÁR I. 16, Oszuska II Z. 7, JÁNOSSY 26, SZAUTER P. 14. Csere:Koch N. (liberó), Horváth G.5. Edző:Szauter Ferenc
Az eredmény alakulása. 1. játszma:3:4, 6:8, 8:13, 15:17, 20:20.2. játszma:4:2, 5:6, 12:11, 14:16, 15:18, 21:18, 24:24.3. játszma:2:8, 3:11, 4:14, 9:15, 14:18, 15:21.4. játszma:3:5, 7:8, 9:13, 13:16, 15:20.5. játszma:2:5, 4:7, 6:10, 11:11, 11:13
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása:2–1, a Dági KSE javára
MESTERMÉRLEG
Dudás András:
– Rendkívül csalódott vagyok, ugyanis egy nyert mérkőzést engedtünk ki a kezünkből. Igaz, az első és a második játszmában is alaposan meg kellett szenvedni a siker érdekében, de mindkettőt megnyertük, és kézzel fogható közelségbe került a győzelem. Sajnos, a folytatásban megtorpantunk, sokat hibáztunk, ezt ellenfelünk hatékony támadó játékkal kihasználta. Nem adjuk fel, készülünk a következő összecsapásra.
Szauter Ferenc:– Fantasztikus győzelmet arattunk! Minden játékosom elismerést érdemel, ugyanis kitették a szívüket a pályára, és már-már reménytelennek tűnő állásból hozták vissza az összecsapást. A csapat tartását dicséri, hogy kétjátszmás hátrányban sem adta fel, mindenki bízott a győzelemben, és erőfeszítéseinket siker koronázta. A párharc még nem dőlt el, de lépéselőnybe kerültünk. Szerdán, hazai környezetben feltehetjük az i-re a pontot.

AZ 5. HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
MAFC-BME–Pénzügyõr SE 3:0
(24, 21, 20)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása:1–0, a MAFC javára

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik