Férfi röplabda El: Érden kikaptunk a fehéroroszoktól

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2018.06.06. 18:13
null
A férfi röplabdások fehéroroszok elleni meccsének eredménye az arcokon (Fotó: Dömötör Csaba)
Tükörsima vereséget szenvedett a magyar férfi röplabda-válogatott Fehéroroszországtól, így a csoport utolsó helyén zárta a nemzetközi sorozat második vonalát.

Dávid Csanádon nem múlt – a csereként beálló ütő az első játszmában, 18:6-os hátrányban is úgy tudott örülni a megszerzett pontjának, mintha szettlabdát értékesített volna. Csakhogy az eredmény is mutatja, nehezen értékelhető periódust produkált az együttes Érden, Fehéroroszország ellen az Európa-liga B-divíziós csoportkör utolsó fordulójában. A teljesítmény még akkor is meglepetést keltett, ha tudtuk, a csapat Minszkben is sima meccsen kapott ki, ráadásul hazai pályán még Albániával szemben is alulmaradt korábban (igaz, aztán szombaton 3:2-re győzött Tiranában).

A már említett látványos örömöt jó Bozóki Bence-szervák követték, így 18:13-ra zárkózott fel Magyarország, onnantól viszont nem volt megállás, a vendégek az első után a második játszmát is besöpörték.

A harmadik szett lett az első olyan felvonás, amelyben nem alakult ki tízpontos különbség – ez azonban csekély vigasz. Az Európa-liga hat meccséből ötöt elveszített a válogatott, de nem is elsősorban a mutató, inkább a látottak jelzik, hogy Bogdan Tanase szövetségi kapitánynak rengeteget kell még dolgoznia a csapattal, amely a tervek szerint július 9-én kezdi meg a felkészülést az Európa-bajnoki selejtezőkre.

FÉRFI RÖPLABDA EURÓPA-LIGA, EZÜST DIVÍZIÓ
B-CSOPORT, 6. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–FEHÉROROSZORSZÁG 0:3
(–16, –12, –17)
Érd, 600 néző. V: Mesca (román), Horváth M.
MAGYARORSZÁG: Kaszap 1, Bozóki 5, Szabó A. 4, PÁDÁR 11, Blázsovics, Nagy J. 2. Csere: Deák, Pápai (liberó), Dávid Cs. 5, Gebhardt N., Keen, Krupánszki 1. Szövetségi kapitány: Bogdan Tanase
FEHÉROROSZORSZÁG: Kuras 1, Radziuk 5, Buszel 1, Miszkevics 7, AUDOCSANKA 11, BURAU 9. Csere: Aplevics (liberó), Smat 2, Daviszkiba 5, Pranko 2, UDRISZ 11, Cjuskevics, Budzjuhin. Szövetségi kapitány: Viktar Beksa
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 1:3, 3:8, 6:18, 13:18, 16:22. 2. játszma: 0:3, 2:7, 5:13, 7:18, 10:22. 3. játszma: 3:4, 4:6, 5:11, 12:17, 16:23
MESTERMÉRLEG
Bogdan Tanase:
– Dominált az ellenfelünk, főleg szervában és blokkban. Mindenki láthatta, tapasztalt csapat a fehérorosz, de legalább próbálkoztunk. Rengeteget kell dolgoznunk, még a technikán is, hiába felnőttjátékosokról van szó. Időre és sok-sok gyakorlásra volt szükségünk.
Viktar Beksa: – Három nullára akartunk nyerni, hogy továbbjussunk a négyes döntőbe. Igyekeztünk minél kevesebb hibával, jól szerválva játszani, és ez nagyjából sikerült, ráadásul jól védekeztünk.

A csoport másik mérkőzésén: Albánia–Horvátország 20.00

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Fehéroroszország 6 5 1 16:4 15
2. Horvátország 5 4 1 13:4 12
3. Albánia 5 1 1 3 5:13 4
4. MAGYARORSZÁG 6 1 5 4:17 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik