Eddig ellenfélként, most vállvetve a döntőben

Vágólapra másolva!
2016.02.11. 13:22
null
Tálas Zsuzsanna tavaly a Vasasban, Szakmáry Gréta a Gödöllőben szerepelt a röplabda Magyar Kupa-fináléban, most mindketten békéscsabai színekben lépnek pályára (Fotó: brse.hu)
Csütörtökön és pénteken rendezik meg a röplabdázók Magyar Kupa-döntőjét, amelynek helyszíne az Érd Aréna lesz. Az első napon a férfi éremcsatározásokra kerül sor – itt megismétlődnek az előző évi párharcok: a Dág és a MAFC-BME a bronzért, a Fino Kaposvár és a Kecskemét az aranyéremért mérkőzik –, a pénteki „nőnapon" viszont csak a címvédő Vasas Óbuda lesz ott a tavalyi kvartettből, ellenfele, a Linamar Békéscsaba, illetve a harmadik helyért küzdő Jászberény és Fatum Nyíregyháza egy éve nem volt ott a négyes fináléban.
Sőt, a békéscsabaiak – bár már kétszeres bajnokok –, történetük során először játszhatnak kupadöntőt. A viharsarkiaknak ugyan új ez az érzés, ám két vezéregyéniségüknek, a válogatottal az Európa-bajnokságot is megjáró és Európa-liga-győzelmet szerző Szakmáry Grétának és Tálas Zsuzsannának szinte már rutinfeladatnak számít, hiszen ők mindketten ott voltak az előző három fináléban is: előbbi a Gödöllő, utóbbi pedig a Vasas játékosaként lépett pályára a döntőkben. Eddig tehát más-más csapatban és ellenfélként mérkőztek a trófeáért, most viszont a BRSE színeiben vállvetve harcolnak majd a kupagyőzelemért.

 

Szakmáry Gréta az elmúlt tíz évben mindig ott volt a négyes döntőben
Szakmáry Gréta az elmúlt tíz évben mindig ott volt a négyes döntőben

A 24 éves Szakmáry Grétának az idei lesz a tizedik négyes döntője, előbb a Nyíregyházával, majd a gödöllőiekkel volt tagja rendszeresen a final fournak.
„Ettől függetlenül olyan izgatott vagyok, mintha most játszanék először – mondta el a válogatott négyes ütő. – Egyébként is minden évben megvan a maga különlegessége a kupadöntőnek. Most például az, hogy békéscsabai játékosként ez lesz az első, és szeretném nekik bizonyítani, hogy jó vétel voltam. Annak ellenére, hogy az idényben már háromból háromszor legyőztük a Vasast, nagyon nehéz meccsre számítok, hiszen még azt sem tudjuk, hogy ők milyen felállásban lépnek majd pályára. Mindenesetre mentálisan és fizikálisan is nagyon készülünk a meccsre."

Amint arra már a bevezetőben is utaltunk, Gréta és Tálas Zsuzsanna korábban rendre ellenfelekként találkoztak a pályán, most viszont, mondhatni, a legjobb barátnők Békéscsabán.
„A pályán ellenfelek, a pályán kívül azonban már régóta barátok voltunk, mivel hosszú ideje ismerjük egymást a válogatottból. Most pedig ez még szorosabbá vált, hiszen egymás fölött van a lakásunk, és együtt járunk az edzésekre is, s ha nagy ritkán a tréningek és a mérkőzések mellett marad még szabadidőnk, akkor vásárolni vagy például moziba is együtt megyünk. A válogatott miatt a pályán sem voltunk ismeretlenek egymás számára, rengeteget edzettünk együtt már korábban, de főleg a múlt nyáron. Bár én többnyire akkor cserejátékos voltam, az Európa-liga során több mérkőzésen is a kezdőcsapatban kaptam helyet, például Lengyelországban, vagy a görögök elleni elődöntőben. Ott már elég jó meccstapasztalatokat gyűjtöttünk egymásról, és ha valami nem ment, akkor tudtuk korrigálni."

"CSAK" A SZOKÁSOS...
A férfiaknál mondhatni a szokásos párosítás jött össze a döntőben, hiszen a legutóbbi négy döntőben is a Fino Kaposvár és a Kecskemét mérkőzött meg egymással, sőt az előző hét fináléból hatot ez a két csapat játszott. A mérleg nyomasztó kaposvári fölényt mutat, hiszen a kecskemétieknek mindössze egyszer, két éve sikerült legyőzniük a somogyiakat, igaz, akkor utána a bajnoki címet is megszerezték. A bronzéremért a Dág és a MAFC csap össze, ez a két együttes találkozott tavaly is a harmadik helyért. Akkor izgalmas, ötszettes mérkőzést játszottak, amelynek végén mindkét gárdának meccslabdája is volt, végül azonban a dágiak örülhettek.

A RÖPLABDA MAGYAR KUPA DÖNTŐJÉNEK PROGRAMJA:
Február 11., csütörtök

17.00 Dág–MAFC-BME (férfi bronzmérkőzés)
19.30 Kecskemét–Fino Kaposvár (férfi döntő)
Február 12., péntek
17.00 Jászberény–Fatum Nyíregyháza (női bronzmérkőzés)
19.30 Linamar Békéscsaba–Vasas Óbuda (női döntő)

Mindkét említett találkozót megnyerte válogatottunk, tehát nyugodtan állíthatjuk, hogy jól megértette egymást a két játékos a pályán. Ez pedig azóta Békéscsabán még tovább fejlődött, és többek között ennek is köszönhetően Szakmáry Gréta a bajnokság, valamint a Közép-európai Liga legponterősebb játékosa.
„Zsuzsinak kicsit más stílusú labdái vannak, mint azoknak a feladóknak, akikkel korábban egy csapatban játszottam, de jól tudtam alkalmazkodni a feladásaihoz. Persze ehhez az is kell, hogy nekem passzoljon, hogy megbízzon bennem, s téthelyzetben oda merje adni nekem a labdát. Én meg igyekszem élni ezzel a bizalommal és kihasználni a feladásait. Eddig mindenesetre nagyon jól működünk, de persze ez csapatjáték, és nem csak kettőnkön múlik a sikeresség, a többiek ugyanúgy hozzáteszik a magukét a győzelmekhez."

Bár Tálas Zsuzsanna még csupán 22 éves, a mostani már neki is az ötödik döntője lesz. Ráadásul mérlegét tekintve sikeresebb csapattársánál, hiszen az előző négyből háromszor, a Vasas színeiben ő a győztesek között szerepelt.
„Számomra nagyon nagy plusz motiváció, hogy a korábbi csapatom ellen léphetek pályára, ilyenkor mindig kétszeres, háromszoros akarással készülök a meccsre, s ez nagy energiákat mozgósít bennem. De nem csak azért, hogy a korábbi csapatomnak bizonyítsak, hanem hogy a jelenleginek is, hogy lássák, tényleg jó vétel voltam."

A két játékos edzésre is együtt jár
A két játékos edzésre is együtt jár

Amint arra fentebb is utaltunk, az idény során ez már a negyedik összecsapása lesz a két csapatnak, s az eddigi három alkalommal a Békéscsaba győzött.
„Ettől függetlenül én nem jelenteném ki, hogy csak mi nyerhetünk. Ez sport, itt bármi megtörténhet. Az előző két évben, amikor még a Vasas színeiben játszottam, mi voltunk kikiáltva a bajnokság favoritjának, aztán mégis mindkétszer a Békéscsaba lett az aranyérmes. Ebből a hibából igyekszem tanulni, s azt tudatosítom magamban, hogy ez egy teljesen más mérkőzés lesz. A korábbiakat el kell felejteni és csak a saját játékunkra szabad koncentrálnunk, mert az most annyira stabil, hogy ezzel magyar szinten más csapat jelenleg nem tudja felvenni a versenyt."

A feladó tavaly még a Vasas csapatkapitányaként emelhette a magasba a kupát, ezúttal viszont volt csapattársai, sőt, legjobb barátnője, a válogatott centere, Vacsi Evelin is a háló túloldalán áll majd.
„Evivel gyermekkorunk óta nagyon jó barátnők vagyunk, hiszen már Székesfehérváron is csapattársak voltunk, s azóta mindig egyfelé vitt a sorsunk. Sőt, nyárig együtt is laktunk. Igazából napi szinten csak vele tartom a kapcsolatot a vasasos lányok közül, mindig megbeszéljük, hogy kivel mi történt aznap. A kupadöntő azonban nem volt téma közöttünk, úgy is mondhatnám, hogy kínosan kerültük a témát. De annak nagyon örülök, hogy pénteken majd újra találkozhatunk, és nagyon remélem, hogy majd egy jó mérkőzést játszunk egymás ellen, nagyon jó hangulatban, remélhetőleg telt ház előtt. Mert ezt a meccset mindenkinek látnia kell..."

Tálas Zsuzsanna és Vacsi Evelin a tavalyi kupadöntő után
Tálas Zsuzsanna és Vacsi Evelin a tavalyi kupadöntő után




Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik