Bolognai vízilabda után katalán karnevál?

168774 168774168774 168774
Vágólapra másolva!
2015.11.23. 10:11
Túl a bolognai vízilabda mérkőzésen, hétfőn már nemes egyszerűséggel a Barcelona elleni, keddi BL találkozóra koncentrálunk. Egy apró bekezdést...

Túl a bolognai vízilabda mérkőzésen, hétfőn már nemes egyszerűséggel a Barcelona elleni, keddi BL találkozóra koncentrálunk. Egy apró bekezdést természetesen szentelünk a szombati bajnokinak, de teli posztot most nem írunk. Legyen inkább egy jövőbe mutató, katalánok elleni beharang posztunk témája.

Az észak-olaszországi özönvíz Bolonga városát sem kerülhette el, és a pályán kialakult vízfelület nagyban befolyásolta a labdarúgó mérkőzés lejátszását, kimenetelét. Leírhatnánk, hogy „hülyebíró”, meg hogy alkalmatlanok voltak a körülmények, de ezt most kihagyjuk. A mérkőzés döntetlen lett, négy gól, három tizenegyes. Talán csak Destro barátunk gólöröme érdemelne több sort. Maradjunk annyiban, hogy egyenlítő találata után rendezett jelenettel mindenki felé világosan jelezte, nem kíván többet a Farkasok csapatában futballozni. Köszönjük.

Térjünk is rá bejegyzésünk fő csapásvonalára. Kedden ötödik BL mérkőzését vívja csapatunk, mégpedig a katalán kirakatbrigád vendégeként. Sok mindent lehetne erről a mérkőzésről írni, de azt, hogy könnyű lesz, semmiképp. Ígérem nagyobb közhely már nem várható a posztban! Sorsunk, továbbjutás szempontjából jelen pillanatban a kezünkben van, persze a klasszikust nyerő gránátvörös-kékek lendülete nagyban befolyásolhatja az előbb leírt tényt.

Ettől függetlenül Garcia taktikai hozzáállása, ehhez a mérkőzéshez nem kellett, hogy változzon. Masszív védekezésre épülő kontrajátékot várok. Ha tudnék a francia tréner fejével gondolkodni, akkor a három védekező felfogású középpályás mellett (Ninja, Keita, DDR) Pjanicot erőltetném középen, és a két szélvész futót pedig a széleken. Ez persze evidens, és kedves Lajosunk sem várhat mást egykori csapatától. Emiatt könnyen elképzelhető némi spontaneitás vendégoldalon, de reményeim szerint emlékszik Garcia a Bayern elleni mészárlásra, és nem gondolja túl a dolgokat.

Mi lenne az az eredmény, ami olasz szempontból jó lehet? Egy pontszerzés mindenképpen bravúr számba menne, és szükség is lenne rá, hiszen a Leverkusen utazik a BATE-hoz. Papíron a németek három pontot gyűjtenek majd kedd este és visszaveszik az AS Roma csapatától a második, továbbjutó helyet. Utolsó körben pedig Olaszországba utazik a vélhetően kiesett BATE, és német földön gálameccsezik a csoportelső Barca. Sehogy se jó ez Tottiékra nézve. Hacsak nem úgy, hogy a BATE reménykedik még egy EL-t érő harmadik pozícióban. Melynek kiharcolására a keddi, hazai meccsük lehet az első lépés. Ezt a mérkőzést 18 órától rendezik majd, így az esti, barcelonai találkozó előtt már mindenki okosabb lesz.

Az előbb leírtak, és az ellenfél ismeretében is nyugodtan kijelenthetem, nagyon nehéz helyzetben van az AS Roma. Túl sok, nehezen befolyásolható ismeretlen van az egyenletben. De ettől még kedden meg kell próbálni mindent. Csak emlékszik még valaki a Puskás-díj várományos Florenzi gólra, vagy egyáltalán az idei, fontos meccseken mutatott, meglepően meggyőző játékra. Ebből kell erőt meríteni, ha és amennyiben tovább akar jutni kedvenc csapatunk.

Persze meditálhatnánk azon is, hogy mi lenne a csapatra nézve fontosabb. Minden erőforrással a bajnokságra koncentrálni, hiszen az idei kiírás kiegyenlítettsége nagy esélyt mutat egy bajnoki cím megnyerésére? Vagy minden idegszállal a BL továbbjutást kell erőltetni, hiszen komoly anyagi javakkal járna egy 16 közé jutás? Esetleg kiváló tartalék lenne tavaszra egy EL menetelés, ha februárra leszakadnánk a bajnoki küzdelemben? Döntse el mindenki maga ezeket a kérdéseket.

Saját véleményem az ügyben, annyi, hogy egy kellemetlenül alakuló keddi kanyart követően nem maradhat már racionális cél, mintsem a bajnoki cím megszerzése. Nyilván hallom azokat a hangokat is, miszerint ez a keret bőven elég két, esetenként háromfrontos közdelemre. Az, jóval erősebb, mint az elmúlt években bármikor, de a BATE elleni zakó még nagyon sokba kerülhet az elit ligában. Sajnos.

Végezetül további álmaimat megfogalmazva egy Szczesny – Digne, Manolas, Rüdiger, Florenzi – Ninja, DDR, Keita – Pjanic – Gervinho, Salah kezdőt szeretnék, ami sérülések és egyéb külső tényezők miatt nehezen, vagy egyáltalán nem valósulhat meg. Aztán pedig egy keményen, fizikailag is keményen védekező, a támadóterületet vadul szűkítő, végig koncentrált játékot várok, ahol pár villám kontrával még idegenben szerzett gólokra is jók lehetünk. Ha pedig a végén az eredményjelző döntetlen mutat, én már nagyon elégedett leszek. Függetlenül a délutáni mérkőzés eredményétől.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik