Rio 2016: Pacquiao indulhatna az olimpián, de a politika közbeszól?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.25. 13:03
Visszatér Manny Pacquiao (58–6–2, 38 K.O.)? A 37 éves Fülöp-szigeteki profi ökölvívó április 9-én, a Timothy Bradley elleni második sikere után bejelentette a visszavonulását, azonban egy, a héten tartott sajtótájékoztatón elmondta, ha a nemzetnek szüksége van rá, akkor mindent megtesz, hogy ott legyen az olimpián.

A Nemzetközi Ökölvívó-szövetség februári, kétnapos manchesteri ülésén a 197 tagország küldötteinek 80 százaléka támogatta, hogy a profi világszervezetekből (WBA, WBO, IBF, WBC) érkező bokszolók is szerepeljenek az ötkarikás játékokon. A profi bokszolóknak a jövőben nemzeti és kontinentális versenyeken kell kvótát szerezniük, mivel szabadkártyát nem oszt ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.

Ed Picson, az Fülöp-szigeteki Amatőr Ökölvívók Szövetségének vezetője elmondta, hogy Pacquiaónak legkésőbb péntekig kell eldöntenie, hogy szeretne-e indulni Rióban.

„Manny először döntsön, majd utána beszélünk” – mondta Picson a The Standard című helyi lapnak.

Nagy kérdés azonban, miként határoz a sportág egyik legnépszerűbb alakja? Pacquiao 2007-ben politikai pályára lépett és tagja lett a Fülöp-szigeteki képviselőháznak. Karrierje pedig fontos szakaszához érkezhet, ugyanis ismét beválasztották a szenátusba, és mivel nemrégiben Rodrigo Duterte személyében új elnöke lett az országnak, a sportoló is új feladatokat kaphat. Ez viszont az edzések kárára mehet.

„Meg kell kérdezni a filippínó embereket. Ha megengedik, akkor készen állok. Gesztusként felajánlom ezt az országnak” – mondta Manny Pacquiao egy héten tartott sajtótájékoztatón.

Állítólag a közvélemény szeretné, ha indulna az olimpián, ugyanis a Fülöp-szigetek még egyetlen aranyérmet sem nyert a az ötkarikás játékokon, igaz, az utolsó négy medáliáját – két ezüstöt és két bronzot – ökölvívásban szerezte.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik