Karakas Hedvig kikapott, a hetedik helyen végzett

Vágólapra másolva!
2016.08.08. 16:40
null
Karakas Hedvig kikapott Lien Csen-lingtől, így a 7. helyen végzett (Fotó: Szabó Miklós)
Karakas Hedvig a hetedik helyen végzett a riói olimpia 57 kg-os cselgáncsversenyében, mert a bronzmérkőzésért zajló vigaszági összecsapáson jukóval vereséget szenvedett a tajvani Lien Csen-lingtől.

 

Az első meccsén a türkmén Ruszana Nurjavovát, 53 másodperc alatt, ipponnal legyőző Karakas a 16 között a kanadai Catherine Beauchemin-Pinard-ral csapott össze.

A felek sokáig hiába viaskodtak, majd Karakas előnybe került egy intésnek köszönhetően. Kanadai ellenfele hiába ment előre, pontot érő akciót nem tudott jegyezni, így a szintén érvényes akció nélküli magyar lány jutott tovább.

A negyeddöntőben a hazai Rafaela Silvával találkozott, és alulmaradt egy vazaarival, így a vigaszágon folytathatta.

A vigaszágon a tajvani Lien Csen-linggel mérkőzött meg. Mindjárt az elején vadul egymásnak ugrottak, de Karakas válldobása nem sikerült. Némileg megnyugodtak a kedélyek, majd kölcsönös intések után némi földharcban fogyasztották egymás erejét. Ebből aztán a tajvani egy jukóval ébredt, és megszerezte a vezetést. Sajnos Karakas ezután sem tudott aktív lenni, ellenfele kivédekezte a hátralévő időt, és készülhetett a bronzmeccsre.

Karakas Hedvig így hetedik lett a riói olimpián.

„Az 57 kilós mezőny nagyon erős, a nőknél talán a legerősebb. A kijutottak közül tizenhat-húsz ember között ki lehetne osztani az érmeket. A tajvani lánnyal egyszer, az idei Mastersen küzdöttem, akkor vezetésről veszítettem. A taktikánk hasonló volt, mint akkor, ami szerintem működött is. Készültünk előre erre a combdobásra, vissza kell néznem, úgy éreztem, talán sikerült kifordulnom belőle, de megkapta a jukót" – idézte fel a meccs történéseit Karakas az MTI-nek, hozzátéve, hogy nem elégedett, mert éremért jött.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik