Rio 2016: jelenleg 153 a magyar indulók száma

Vágólapra másolva!
2016.06.24. 15:05
Az ökölvívó Bacskai Balázs csütörtökön kvótát szerzett a 69 kilogrammosok mezőnyében, a műugró Kormos Villő pedig a szabad kvóták egyikét kapta meg, így a jelenlegi állás szerint 153 magyar sportoló indulhat a riói olimpián.


Kvótát ennél nyolccal többen, 161-an gyűjtöttek, de több sportágban és versenyszámban a maximálisan indíthatónál többen is szerezhetnek kvalifikációt a játékokra.

Kvótát ennél nyolccal többen, 161-an gyűjtöttek, de több sportágban és versenyszámban a maximálisan indíthatónál többen is szerezhetnek kvalifikációt a játékokra.

A 28 éves Bacskai az amatőr bokszolók utolsó, bakui kvalifikációs versenyén szerezte meg a riói helyet, miután a csütörtök esti negyeddöntős sikerével bejutott az elődöntőbe, így a kategóriájában elérhető öt kvóta egyikét ő kapja.

Jelen állás szerint két magyar öklöző lesz ott Rióban, miután a 2010-ben Európa-bajnok Bacskait megelőzően, még az áprilisban rendezett európai kvalifikációs versenyen a 75 kilogrammos Harcsa Zoltán vívta ki az olimpiai szereplés jogát.

Kormos toronyugrásban a februári, riói világkupán nem került a 18 közé – a 21. helyen végzett –, ám első számú tartaléknak számított, s a szinkronban és egyéniben is kvalifikáló országok által június közepéig visszaadott kvóták egyikét most megkapta. Ezzel ő lesz az egyedüli magyar műugró Brazíliában.

Pénteken Varga Ádám és Kiss Balázs válogatós párharcán eldőlt, hogy a kötöttfogású birkózók 98 kilogrammos súlycsoportjában Kiss képviseli a magyar színeket Rióban, ahol összesen nyolc magyar birkózó lép majd szőnyegre.

Magyar kvótások, illetve olimpiai szintesek (153/161 fő)

ASZTALITENISZ (3)
Lovas Petra
Póta Georgina

Pattantyús Ádám

ATLÉTIKA (19+2)
Baji Balázs (110 m gát)
Csere Gáspár (maratoni futás)

Erdélyi Zsófia (maratoni futás)
Hellebrandt Máté (20 km-es és 50 km-es gyaloglás)
Józsa Gábor (maratoni futás)
Kovács Barbara (20 km-es gyaloglás)
Kővágó Zoltán (diszkoszvetés)
Krizsán Xénia (hétpróba)
Madarász Viktória (20 km-es gyaloglás)
Márton Anita (súlylökés)
Papp Krisztina (maratoni futás)
Pars Krisztián (kalapácsvetés)
Rácz Sándor (50 km-es gyaloglás)
Récsei Rita (20 km-es gyaloglás)
Srp Miklós (50 km-es gyaloglás)
Szabó Barbara (magasugrás)
Szabó Tünde (maratoni futás)
Zsivoczky-Farkas Györgyi (hétpróba)
Venyercsán Bence (50 km-es gyaloglás)

szintes, de jelen állás szerint létszám feletti:
Gyurkó Fanni (maratoni futás)
Staicu Simona (maratoni futás)

BIRKÓZÁS (8)
Bácsi Péter (kötöttfogás, 75 kg)
Ligeti Dániel (szabadfogás, 125 kg)
Lőrincz Tamás (kötöttfogás, 66 kg)
Lőrincz Viktor (kötöttfogás, 85 kg)
Németh Zsanett (75 kg)
Sastin Marianna (63 kg)
Varga Ádám (kötöttfogás, 98 kg)
Veréb István (szabadfogás, 86 kg)
CSELGÁNCS (8)
Bor Barna (+100 kg)
Cirjenics Miklós (100 kg)
Csernoviczki Éva (48 kg)
Csoknyai László (81 kg)
Joó Abigél (78 kg)
Karakas Hedvig (57 kg)
Tóth Krisztián (90 kg)
Ungvári Miklós (73 kg)
EVEZÉS (3)
Pétervári-Molnár Bendegúz (egypár)
Simon Béla, Juhász Adrián (kormányos nélküli kettes)
HEGYIKERÉKPÁR (1)
Parti András
KAJAK-KENU (17)
17 kvótás (8 férfi kajakos, 5 női kajakos, 4 férfi kenus)
ÖKÖLVÍVÁS (2)
Bacskai Balázs (69 kg)
Harcsa Zoltán (75 kg)

ÖTTUSA (4+1)
Marosi Ádám
Demeter Bence
Kovács Sarolta
Földházi Zsófia
tartalék:
Kasza Róbert
Kvótát szerzett Kasza Róbert is, de a szövetség döntése
értelmében ő a tartalék. Egy országból nemenként két versenyző
indítható.

SPORTLÖVÉSZET (8)
Csonka Zsófia (pisztoly)
Egri Viktória (pisztoly)
Miskolczi Julianna (puska)
Péni István (puska)
Sidi Péter (puska)
Szabián Norbert (puska)
Tátrai Miklós (pisztoly)
Tobai-Sike Renáta (pisztoly)
SÚLYEMELÉS (1)
egy férfi versenyző
TENISZ (1)
Babos Tímea

TOLLASLABDA (1)

Sárosi Laura

TORNA (2+2)
Hidvégi Vid
Kovács Zsófia
Áprilisban Kardos Botond és Makra Noémi is kvótát szerzett, ám
a szabályok szerint nemenként csak egy magyar indulhat Rióban, a
magyar szövetség pedig Hidvégi és Kovács szerepelése mellett
döntött.

TRIATLON (4)

Ifj. Faldum Gábor
Tóth Tamás
Kovács Zsófia
Vanek Margit

ÚSZÁS (29+3)
Risztov Éva (nyílt vízi 10 km)
A-szint (olimpiai kvalifikációs idő):
Balog Gábor (100 m hát), Bernek Péter (200 m gyors, 400 m gyors), Biczó Bence (200 m pillangó), Bohus Richárd (100 m gyors), Burián Kata (200 m hát), Cseh László (100 m pillangó, 200 m pillangó), Földházi Dávid (200 m hát) Grátz Benjamin (400 m vegyes), György Réka (400 m vegyes), Gyurta Dániel (100 m mell, 200 m mell), Gyurta Gergely (400 m vegyes, 1500 m gyors), Hosszú Katinka (200 m gyors, 400 m gyors, 800 m gyors, 100 m hát, 200 m hát, 200 m pillangó, 200 m vegyes, 400 m vegyes), Jakabos Zsuzsanna (400 m vegyes, 200 m vegyes, 200 m pillangó), Juhász Janka (800 m gyors), Kapás Boglárka (400 m gyors, 800 m gyors, 200 m pillangó), Kenderesi Tamás (200 m pillangó), Késely Ajna (400 m gyors), Kis Gergő (400 m gyors), Kozma Dominik (200 m gyors), Papp Márk - 10 km (4x200 m), Rasovszky Kristóf (1500 m gyors), Risztov Éva (800 m gyors), Sebestyén Dalma (200 m vegyes), Szilágyi Liliána (200 m pillangó), Takács Krisztián (50 m gyors), Verrasztó Dávid (400 m vegyes), Verrasztó Evelyn (200 m vegyes, 400 m vegyes), Juhász Adél (800 m gyors), Zámbó Balázs (200 m hát)

Váltóban indíthatók: Telegdy Ádám - 4x100 m, 4x200 m, Mészáros Márk - 4x100 m, 4x200 m, Holoda Péter - 4x100 m, Király Bence - 4x200 m
Megúszták az A szintet, de van két jobb A szintes: Biczó Bence – 200 m pillangó (Cseh, Kenderesi), Grátz Benjámin – 400 m vegyes (Verrasztó D., Gyurta G.), György Réka – 400 m vegyes (Hosszú, Jakabos, Kapás)

VITORLÁZÁS (5)
Berecz Zsombor (Finndingi)
Cholnoky Sára (szörf)
Érdi Mária (Laser Radial)
Gádorfalvi Áron (szörf)
Vadnai Benjámin, vagy Tomai Balázs, vagy Vadnai Jonatán (Laser Standard)

 

A három férfi laseres között négy versenyből álló válogatósorozat dönt a riói indulóról. Az eddigi három viadal után szinte biztosnak tűnik, hogy Vadnai Benjamin lesz majd ott Rióban.

VÍVÁS (9+1)
Boczkó Gábor (párbajtőr)
Decsi Tamás (kard)
Imre Géza (párbajtőr)
Knapek Edina (tőr)
Márton Anna (kard)
Mohamed Aida (tőr)
Rédli András (párbajtőr)
Szász Emese (párbajtőr)
Szilágyi Áron (kard)
– Somfai Péter (párbajtőrcsapat, tartalék)

 

A magyar szövetség férfi párbajtőrben négy fővel számol – akárcsak a Magyar Olimpiai Bizottság –, mivel a csapatversenybe két mérkőzés között, illetve sérülés esetén mérkőzés közben becserélhető a negyedik – egyébként tartalék – tag. Ha a csapat dobogós helyen végez, és a tartalék is vívott, ő is kap érmet, egyébként nem.

VÍZILABDA (26)
férfi válogatott
női válogatott

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik