Rio 2016: akkor indulhatnak az oroszok és a kenyaiak, ha…

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.21. 18:09
Bármely orosz vagy kenyai sportolót, aki részt akar venni a riói olimpián, sportága nemzetközi szövetségének kell egyéni értékelést követően tisztának és indíthatónak minősítenie – jelentette be kedden Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke.

A speciális intézkedést, amelyről a NOB vezetősége egyhangúlag határozott Lausanne-ban, Bach azzal indokolta, hogy a két országban nem működik megbízhatóan a doppingellenes rendszer, így erős kétségek merültek fel azzal összefüggésben, hogy alkalmazható-e az ottani sportolókra az ártatlanság vélelmének elve.

A NOB-elnök külön kitért az orosz atlétikát érintő múlt heti döntésre. Mint mondta, a NOB üdvözli és támogatja a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) pénteki határozatát, amellyel fenntartotta az orosz sportági szövetség (VFLA) felfüggesztését. Ez azt jelenti, hogy az ország atlétái nem indulhatnak nemzetközi versenyeken, így a riói olimpián sem.

Ugyanakkor az IAAF nyitva hagyott egy kiskaput azoknak, akik bizonyítani tudják, hogy Oroszországon kívül készülnek és folyamatosan ellenőrzik őket. Az eredeti elképzelés az volt, hogy ők semleges színekben indulhatnának a versenyeken, a NOB ugyanakkor úgy foglalt állást, hogy azok, akik végül részt vehetnek majd az olimpián, orosz színekben tehetik majd ezt meg.

„Amennyiben lesznek olyan orosz atléták, akik megkapják az indulás lehetőségét, az Orosz Olimpiai Bizottságot fogják képviselni” – mondta a NOB elnöke.

Az IAAF a 2014-ben kirobbant orosz doppingbotrány nyomán tavaly novemberben függesztette fel a VFLA tagságát, majd márciusban fenntartotta eredeti döntését, és ugyanezt erősítette meg pénteken.

A kenyai sportolóknak annak ellenére kell alávetniük magukat speciális doppingeljárásnak, hogy májusban az IAAF jelezte, nem függeszti fel az ország szövetségét, még azzal együtt sem, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) a „nem megfelelő” besorolásba helyezte a kenyai doppingellenes rendszert.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik