Rio 2016: iszonyú fájdalmakat élt át a bringás az ütközés után – fotók

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.08. 23:38
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba Melissa Hoskins ausztrál női pályakerékpárost, aki a riói olimpia hétfői edzésnapján hatalmasat bukott, amikor összeütközött a társaival.

A csapat üldözőversenyben érdekelt együttes több tagja is esett a faborításon, közülük Hoskins járt a legrosszabbul, őt hordágyon kellett elvinni.

„Négyük közül Melissa Hoskins esett a legnagyobbat, azonnal kórházba kellett szállítanunk, de jó kezekben van, mert vele van a saját orvosunk a kórházban. A következő fél órában már többet fogunk tudni az állapotáról. A csípője körül érzett fájdalmat, de ez nem szokatlan. Nem fogok semmilyen következtetést levonni, mert gyakran az eset után több óra is eltelik, mire változik valakinek az állapota” – mondta Kevin Tabotta, a csapat edzője.

A kórházban kiderült, hogy nincs csonttörése, így visszaengedték a szállásra és minden bizonnyal rajthoz tud állni az olimpián.

A pályakerékpárosok csütörtökön kezdik meg szereplésüket Rióban.

Melissa Hoskins súlyosan megsérült az edzésen (Fotó: AP)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik