Rio 2016: Borkai szerint jól állunk száz nappal a rajt előtt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.27. 13:48
null
Borkai Zsolt (jobbra) szerint jól áll a magyar csapat (Fotó: MTI)
Száz nappal a riói ötkarikás játékok előtt Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint jól áll a magyar csapat, melynek létszáma a várakozások szerint átlépheti a 140 főt.

A MOB elnöke a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, jelenleg 122 sportoló indulása biztos Rióban, ugyanakkor még számos sportágban harcolhatják ki a magyar versenyzők a szereplést. Mint azt jelezte, asztaliteniszben, atlétikában, birkózásban, evezésben, golfban, íjászatban, cselgáncsban, kajak-kenuban, hegyikerékpárban, műugrásban, ökölvívásban, öttusában, teniszben és tollaslabdában szerezhetnek még kvótát.

Borkai Zsolt kiemelte, tavaly ilyenkor az alacsony létszám miatt szinte már temették a magyar olimpiai családot, a mozgalmat, de mindvégig bízott abban, hogy a sportolóknak sikerül kivívniuk a riói indulást, ez pedig végül be is következett. Hozzátette, nagyon sajnálja az elmúlt időszak veszteseit, mint például a lólengés olimpiai címvédőjét, Berki Krisztiánt, vagy a Rióról szintén lemaradó férfi és női kézilabda-válogatottat.

A MOB-elnök köszönetet mondott a támogatóknak, illetve a kormánynak, amelytől komoly állami támogatást kaptak a szövetségek, a versenyzők és edzőik, a költségvetés korai elfogadásával pedig sikerült korán megteremteni a szükséges feltételeket. „Nincs olyan versenyező, aki elégedetlen lenne, vagy jelezte volna, hogy nem tudjuk számára biztosítani a megfelelő feltételeket."

„A legfontosabb száz nap következik. Egy sportoló életében ez nem nagy idő, az elkövetkezendő időszakban nekik már minden perc számít" – mondta Borkai Zsolt, aki hangsúlyozta, a MOB-nak is bőven van még feladata ebben az időszakban, a teendők közül kiemelte a dopping elleni harcot. Hangsúlyozta, a zéró tolerancia elvét követve emelni fogják a vizsgálatok számok, s hozzátette, akik nem megengedett szerrel akarnak élni, azoknak nincs helye az olimpiai családban.

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

„Minden lépésüket figyelni fogjuk, egy-egy ilyen eset le tudja járatni a magyar sportot és a mozgalmat, ez elleni pedig mindenkinek harcolnia kell" – fogalmazott Borkai.

Az eseményen felszólalt Valter Pecly Moreira Brazília magyarországi nagykövete is, aki egy kisfilm segítségével számolt be az előkészületekről.

„A mai nappal megkezdődik a visszaszámlálás, nagyon izgalmas periódus lesz ez. Házigazdaként nagy megtiszteltetés, hogy kétszázhat ország delegációjának tizenötezer sportolóját láthatjuk vendégül az első dél-amerikai olimpián és paralimpián” – mondta Moreira.

A nagykövet kiemelte, hogy szerdán – amikor az olimpiai láng Brazíliába költözik – a világ számos fővárosában egy-egy híres épület a brazil színekbe, azaz zöldbe és sárgába borul. Ma este Budapesten a Lánchidat csodálhatják majd meg az emberek brazil nemzeti színekben.

Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke bemutatta az olimpiára kiadott emlékérmeket. Az 5000 forint értékű miniarany, a 10 000 forint értékű ezüst, valamint a 2000 forint értékű színesfém emlékérmek egyik oldalán egy tornászlány alakja látható, míg a másik oldal a hat magyar sikersportág (úszás, kajak-kenu, vízilabda, birkózás, vívás, torna) férfi sportolóit ábrázolja. Minden érmén megtalálható a 168-as szám, amely az eddigi olimpiákon szerzett magyar aranyérmek számát mutatja. A első példányokat Borkai Zsolt, valamint Szabó Bence, a MOB főtitkára, Fábián László csapatvezető, Valter Pecly Moreira és a tervező Horváth Andrea vehette át.

A sajtótájékoztatón több támogatói kezdeményezést is bemutattak. Az OTP által létrehozott applikációval például a szurkolók küldhetnek motiváló üzeneteket, s ezek közül a legjobbakat Hajdú B. István, az M4 Sport kommentátora mondja majd fel, és küldik el az olimpikonoknak „ébresztő üzenetként." A Pöttyös képviselői beszámoltak arról, hogy az olimpiáig 50 millió olyan Túró Rudi kerül majd forgalomba, amelyen a Hajrá Magyarok! felirat lesz majd látható.

A Tensi Tours részéről elhangzott, hogy az utazási iroda három turnusban (augusztus 4–11., 10–17., 16–23.), közvetlen járattal indít turnusukat az olimpiára, ezen kívül az eredeti fix áron továbbra is lehet kizárólag belépőket vásárolni az ötkarikás játékokra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik