Rio 2016: Bach ikonikusnak nevezte a mostani játékokat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.20. 17:44
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke ikonikusnak nevezte a Rio de Janeiró-i ötkarikás játékokat szombaton.

„Sok tekintetben ikonikus olimpiát láthattunk és láthatunk még mindig. Az összes sportágban ikonikus sportolókat láttunk. Olyanokat, akik már korábban is azok voltak, és most megerősítették pozíciójukat – mint Michael Phelps és Usain Bolt –, mások pedig itt váltak legendává” – nyilatkozta az olimpiai mozgalom első embere.

Az első dél-amerikai ötkarikás játékok záróünnepsége előtt egy nappal Bach úgy fogalmazott: „Mindannyian láthattuk, hogy a versenyek színvonala kiemelkedően magas volt minden sportágban, a sportolók lenyűgöző teljesítményt nyújtottak.”

A NOB német elnöke a problémák sokaságáról is beszélt, de a pénzhiány, a foghíjas lelátók, illetve a közlekedési és biztonsági anomáliák ellenére pozitívan értékelte az elmúlt két hetet.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik