Rio 2016: az aranyérmes német keményen bírálta Bachot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.24. 13:34
Az orosz doppingügy kezelése miatt Fabian Hambüchen, a nyújtó német aranyérmese élesen bírálta honfitársát, Thomas Bachot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökét a riói olimpia után.

„Nem vagyok ennek a híve, de ha nem voltak megbízhatóak az orosz doppingtesztek, akkor mindenkit ki kellett volna zárni. Az asztalra kell csapni, ez máshogy nem működik” – mondta a tornász a Stern német magazinnak.

A 28 éves sportoló személyesen Bachot is kritizálta az ügyben. „Ez a doppingbotrány bizony brutális, és szerintem az elnök nem volt erélyes” – tette hozzá.

Hambüchen szerint az egész botrány leleplezésében közreműködő orosz Julija Sztyepanovának indulnia kellett volna Rióban: „Sztyepanova volt az egyetlen, aki az ügyben etikusan viselkedett. Az, hogy nem indulhatott, nagyon rossz üzenet mindenkinek, aki hasonló dolgokról szerez tudomást, és kiteregetné a szennyest” – mondta a tornász.

A 31 éves atléta férjével együtt 2014-ben robbantotta ki az Oroszországban zajló szisztematikus doppingolással kapcsolatos botrányt, amelynek nyomán a Nemzetközi Atlétikai Szövetség július elején kitiltotta az orosz versenyzőket az olimpiáról, a CAS később elutasította a 68 érintett fellebbezését. Sztyepanova nem is fellebbezett a CAS-nál a NOB indulást tiltó döntése ellen. A NOB szívesen látta volna nézőként a játékokon, de azt a meghívást nem fogadta el.„Nem vagyok ennek a híve, de ha nem voltak megbízhatóak az orosz doppingtesztek, akkor mindenkit ki kellett volna zárni. Az asztalra kell csapni, ez máshogy nem működik” – mondta a tornász a Stern német magazinnak.

A 28 éves sportoló személyesen Bachot is kritizálta az ügyben. „Ez a doppingbotrány bizony brutális, és szerintem az elnök nem volt erélyes” – tette hozzá.

Hambüchen szerint az egész botrány leleplezésében közreműködő orosz Julija Sztyepanovának indulnia kellett volna Rióban: „Sztyepanova volt az egyetlen, aki az ügyben etikusan viselkedett. Az, hogy nem indulhatott, nagyon rossz üzenet mindenkinek, aki hasonló dolgokról szerez tudomást, és kiteregetné a szennyest” – mondta a tornász.

A 31 éves atléta férjével együtt 2014-ben robbantotta ki az Oroszországban zajló szisztematikus doppingolással kapcsolatos botrányt, amelynek nyomán a Nemzetközi Atlétikai Szövetség július elején kitiltotta az orosz versenyzőket az olimpiáról, a CAS később elutasította a 68 érintett fellebbezését. Sztyepanova nem is fellebbezett a CAS-nál a NOB indulást tiltó döntése ellen. A NOB szívesen látta volna nézőként a játékokon, de azt a meghívást nem fogadta el.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik