Rio 2016: Amorim felejthetetlen útja az olimpiai lánggal – fotó

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2016.07.13. 07:53
null
Amorim nagy pillanata (Fotó: André Mourao/Rio 2016)
Nagy megtiszteltetés érte Eduarda Amorimot, a Győri Audi ETO KC kézilabdázóját, aki kedden szülővárosában, Blumenauban futhatott az olimpiai lánggal. A 29 éves világbajnok balátlövő elmondása szerint egy életre szóló élménnyel gazdagodott a hazai rendezésű ötkarikás játékok előtt.

„Két hónappal ezelőtt tudtam meg, hogy én is futhatok az olimpiai lánggal – mondta Eduarda Amorim a Nemzeti Sport Online megkeresésére. – Mondanom sem kell, hogy nagyon boldog voltam, és kivételesnek éreztem magam, hogy a részese lehetek. Ráadásul a szülővárosomban vihettem a lángot, ahonnan az egész utam elkezdődött. Kétszáz métert futottam vele, miközben rengeteg barát és családtag is eljött, hogy osztozzon velem az élményben. Nehéz szavakba öntenem a gondolataimat, mert igazán különleges pillanat volt, amelyet soha nem fogok elfelejteni. Úgy éreztem közben, hogy a csapat- és válogatottbeli társaimat is képviselem. Ez egy olyan megismételhetetlen esemény volt, amely még teljesebbé teszi számomra a hazai olimpiát."

Amorim nővére, Ana (balra) is futott a lánggal (Fotó: Facebook)
Amorim nővére, Ana (balra) is futott a lánggal (Fotó: Facebook)

Érdekesség, hogy a nővére, Ana is futott kedden a lánggal, az ő hatására kezdett el anno kézilabdázni. Duda 2006-ban jött át Európába, hogy profi játékos lehessen belőle. 2009 óta Magyarországon, a Győri ETO-ban kézilabdázik, amellyel 2013-ban és 2014-ben Bajnokok Ligáját nyert, utóbbit követően a világ legjobbjának is megválasztották.

Elfoglaltsága miatt ritkán tud csak találkozni az otthoniakkal. Amorim családja Brazília déli részén, a Santa Catarina állambeli Blumenauban él, amely Rio de Janeirótól több mint ezer kilométerre fekszik. A fárasztó klubszezon után nemigen volt ideje pihenni, ugyanis a brazil válogatottal merész terveket szövögetnek az olimpiára.

„Most nyílt egy kis lehetőségem hazamenni a családomhoz Blumenauba, de természetesen itt is követnem kell a kapott edzéstervet. Huszonkettedikén találkozik újra a keret, hogy elvégezzük az utolsó simításokat. Hosszú ideje már együtt van ez a csapat, és úgy érzem, most jött el a mi időnk. Nem is lehet másként! Mindenképpen szeretnénk valamilyen érmet nyerni az olimpián, mindent meg fogunk tenni érte. Az emberek is ezt várják tőlünk, de szerintem a többség nincs tisztában azzal, hogy ezt milyen nehéz lesz megvalósítani, ugyanis itthon nem sokat tudnak a kézilabdáról. A legfontosabb, hogy magunkkal foglalkozzunk, és nem az emberek elvárásaival."

Amorim egyébként nem aggódik a rendezés miatt: „Hiszem, hogy készen áll az ország az olimpiára, mindenkit örömmel és meleg szívvel fogunk fogadni. A brazil embereken érezni lehet, hogy élvezik a helyzetet, és már nagyon várják a kezdést. A sport boldogságot jelent nekünk, és reményt sok fiatal gyerek számára. Ez az olimpia felejthetetlen lesz!"

Ez a fotó még a futás előtt készült Blumenauban (Fotó: Facebook)
Ez a fotó még a futás előtt készült Blumenauban (Fotó: Facebook)

Így kapta meg a lángot Amorim

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik