Bujka Barbara: Meg kell törni ezt az átkot, itt az ideje!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.15. 12:30
null
Egységben az erő – a mieink megtörnék az átkot (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar női vízilabda-válogatott hétfőn – magyar idő szerint 20.30-tól – játszik negyeddöntőt Ausztráliával, Bujka Barbara, a mieink centere szerint itt az idő, hogy megtörjük mostani ellenfelünkkel szemben az átkot.

Noha Bíró Attila, a női válogatott szövetségi kapitánya hangsúlyozta, nem érdemes a nyári felkészülési meccsekből kiindulni, a korábbiakból meg főleg nem, azért rögzítenénk, hogy az idei döntetlen, vereség sorminta mellett tavaly nyáron legyőzte a magyar együttes az ausztrált (11–10), és ezek a meccsek is azt mutatják, hasonló játékerőt képviselő csapatokról van szó.

A különbség a fizikai paraméterekben van – mint az mellékelt táblázatunkban is olvasható –,mert hiába egy magyar a legmagasabb játékos a 26 között, nálunk ketten, az ausztráloknál négyen érik el a nyolcvan kilót, és a test test elleni párharcokat megvívó mezőnyjátékosok esetében átlagban öt kiló a különbség a vetélytárs javára.

Így látja a kapitány
„Hasonló stílust képvisel az amerikai és az ausztrál válogatott, bizakodva nézhetünk a mérkőzés elé – mondta Bíró Attila, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – Az amerikaiak ellen próbáltunk néhány elemet, amit játszunk majd a negyeddöntőben, de lesznek olyanok is, amelyeket még nem vettünk elő. Örültem Antal Dóri és Szücs Gabi javuló játékának, de szükség lesz még néhány jó egyéni teljesítményre.”

„Már az amerikaiak elleni utolsó csoportmeccs előtt számítottunk rá, hogy az ausztrálokkal találkozunk, ezért arról beszéltük, hogy nagyon jó ráhangolódás lesz a hétfői meccsre, hiszen hasonló a két csapat stílusa, az ausztrál válogatott tagjai is nagydarabok, erősek – mondta a Nemzeti Sportnak Szücs Gabriella, aki két gólt lőtt az amerikaiaknak, s reméljük, megtartja a formáját, ő pedig abban bízik, hogy a védekezése is rendben lesz. – Az ausztrálokkal is játszottunk az idén nyáron, tudjuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, de immár felesleges tartalékolni. Eddig sem tettük, a negyeddöntőben azonban már főleg nincs miért.”

Az ausztrál válogatott a tavalyi világbajnokságon negyedik, a 2013-as vb-n a második helyet szerezte meg, míg a 2012-es olimpián bronzérmes lett: a csapat magja jó ideje együtt játszik, s több fiatalt is beépített az elmúlt évek során.

„Épp azon gondolkoztam, nyertünk-e már olimpián az ausztrálok ellen – jegyezte meg Bujka Barbara. – Rendre döntetlent játszottunk. Londonban a hosszabbításban kaptunk ki, Pekingben ötméteresekkel, ráadásul mindkétszer a bronzmeccsen. Meg kell törni ezt az átkot, itt az ideje, hogy legyőzzük őket!”

Az mindenesetre örömteli, hogy az ausztrálokhoz hasonló – csak még erősebb, még jobb – amerikai csapattal szemben biztató momentumai is voltak a magyar válogatottnak. Amikor gyorsítottuk a játékot, többet mozogtunk, fogást találtunk a nagyobb testű amerikai játékosokon, és a negyeddöntőben talán azzal sem kell megküzdeni, hogy feleannyi emberelőnyt jut a mieinknek.

Ehhez még azt is tegyük hozzá, hogy az eddigi három mérkőzést látva a magyar válogatottban bőven van tartalék. Elég, ha arra gondolunk, hogy a januári Európa-bajnokságon remeklő Kisteleki Hanna eddig 10/1-gyel, Antal Dóra 12/2-vel lőtt, Keszthelyi Rita is „csak” négy akciógólt szerzett (meg belőtt két ötöst), Gangl Edina egyelőre 40 százalék alatt véd… Szóval, ha feljavulnak az egyéni teljesítmények – ami ugye a csapatjátékra is pozitív hatással van –, a fizikai hendikep ellenére is lehet esélye a magyar válogatottnak.

RIO 2016
VÍZILABDA, NŐI NEGYEDDÖNTŐ

20.30:
Magyarország–Ausztrália (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik