Birkózás: „Felvetődik a kérdés, miért ilyen a sportdiplomáciánk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.26. 16:31
null
Lőrincz Viktor arca mindent elárul (Fotó: Szabó Miklós)
Bacsa Péter, a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) ügyvezető alelnöke a szervezet hivatalos honlapjának adott interjúban elemezte a riói olimpián történteket. Bacsa szerint a magyar sportdiplomácia nem volt olyan erős, hogy kivédje a szőnyegen a mieinkre gyakorolt nyomást, valamint újra kell gondolni a szabadfogású, illetve a női szakág szerepét.

„Úgy gondolom, hogy a kötöttfogású versenyzőink felkészülése és a szőnyegen nyújtott teljesítménye jónak mondható volt, alapos, és meg is tettek mindent az eredményes szereplésért. Egy-két taktikai hibát véltem ugyan felfedezni, de jobb teljesítményt nyújtottak, mint a tavalyi világbajnokságon. Egy-egy versenyzőnknél érzékelhető volt, hogy már nem fiatal, harminc évnél idősebb. Az olimpiai lebonyolítás úgy alakult, hogy délelőtt tíz órakor kezdődtek a küzdelmek, két és fél órával később már a döntők párosítása is kialakult, és volt, akinek négy mérkőzést kellett végigbirkóznia két órán belül. Egy harmincon felüli versenyző, legyen bármennyire felkészült, sokkal nehezebben regenerálódik – pláne nagy fogyasztás után –, mint egy fiatal szervezet. Nyolc évvel ezelőtt is jórészt a jelenlegi versenyzőkből állt a kötöttfogású válogatottunk, és vegyük ide Módos Pétert is, hiszen ő szintén a kvalifikációért küzdött.

Nálunk nincs olyan számottevő másod-, illetve harmadvonal, amely tehermentesítené őket, tehát minden évben ott a vébé, az Európa-bajnokság, a világkupa, és ha nem az említett klasszisok állnak szőnyegre, akkor az a magyar birkózás eredményességének és financiális támogatásának a rovására megy. Elképzelhető, hogy ennek a nagy generációnak Rio jelentette az utolsó jelentős fellépési lehetőséget. A fiúk valóban mindent megtettek, és lehet, hogy a bírók „furcsa” ítéletei éremtől, érmektől fosztották meg őket” – kezdte értékelését Bacsa a birkozoszov.hu-nak.

Az ügyvezető alelnök szerint a szabadfogású, illetve a női birkózók esetében sok mindent újra kell gondolni.

„Az ő esetükben új alapokra kell helyeznünk a két szakág működését, felkészülését, a válogatást. A szabadfogás helyzetéről, létjogosultságáról, lehetőségeiről komolyan el kell gondolkodnunk. Világosan látszik, hogy a szovjet utódállamok, illetve Oroszország, Irán, Törökország és az Egyesült Államok teljes mértékben uralja a fogásnemet. A többi európai ország marginális szerepet játszik, olyan hegemóniát építettek ki a kaukázusi versenyzők, mint mondjuk a kínaiak az asztaliteniszben. Kutya nehéz velük felvenni a versenyt. Új stratégia kell, ez egyértelmű. A lányoknál a világ élvonalától sajnos, nagyon messze vagyunk. A birkózásnak olyan ágáról van szó, amelynél nagy a piaci rés, és az elmúlt hozzávetőleg nyolc évben olyan országok törtek be, mint Argentína, Venezuela vagy éppen a kínaiak, akik a férfiaknál csak epizódszerepet játszanak. Szeretnénk megerősíteni a szakágat, de kevés a hazai versenyző, ezért más utakat is keresünk, nagyobb erőforrásokat szeretnénk ráfordítani, drasztikus változtatás szükséges a nők esetében ugyanúgy, mint szabadfogásban.”

A magyar versenyzőket sújtó bírói ítéletekről Bacsa Péter úgy vélekedett, hogy „nem volt a sportdiplomáciánk olyan erős, hogy a szőnyegen ránk gyakorolt nyomást kivédjük.” A sportvezető szerint nem egyedüliként szenvedte el Magyarország a negatív bírói ítéleteket, de a történtek kapcsán felvetődik a kérdés, „miért ilyen a sportdiplomáciánk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik