Kazár Miklósék sikere a Bükfürdő-rali első futamán

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2012.05.12. 23:02
null
Kazár Miklós ennél jobb kezdésről aligha álmodhatott
Címkék
Kazár Miklós ennél jobb kezdésről aligha álmodhatott. A korábban navigátorként abszolút bajnoki címet szerző ralis az utóbbi években átült a bal egybe, és aki ismeri az eredményeit, vagy aki látta szombaton az idénynyitó Bükfürdő-rali gyorsasági szakaszain autózni, azt mondta, talán hamarabb kellett volna már váltania. Kazár ugyanis (új navigátorával, Ferencz Ramónnal) jó tempót diktált, nyerte is a szakaszokat, s az első nap végére máris majd' húsz másodperces előnyt gyűjtött össze, ami nem semmi.

 

„Életem legprecízebb gyorsasági szakasza volt a mai második, minden úgy ment, ahogy mennie kellett” – mondta Kazár, de ha nem mondta volna, kiderül az eredményekből.

Amúgy ha már itt tartunk, az is teljesen nyilvánvaló volt, hogy a versenyzők nehezen viselték a meghosszabbított téli szünetet (elmaradt az Eger-rali), úgy álltak ugyanis a rajthoz, mint a ketrecéből kitörni készülő fenevad.

„Nagy élmény volt, hogy elrajtoltunk végre, s mérték az időnket – az nagyon hiányzott. Maga az, hogy éles körülmények között versenyezzünk. A második helyem jó, hiszen ezek a pályák nem kifejezetten kedveznek a Super2000-esnek, mert sok az egyenes, gyakran kell végsebességen menni, a mi autónk pedig leszabályoz” – fogalmazott Herczig, aki mögött Botka Dávid áll a harmadik dobogós helyen. Ő is remekül terelgeti a Mitsubishit, pedig az első rajt előtt (szokás szerint) nagyon izgult. Aztán az eredmények megnyugtatták.

Az egy Mitsubishi, egy Super2000-es sormintában a negyedik helyen Turán Frigyes következik, aki a vb-s szezon után újra hazai közönség előtt száguld. Csakúgy, mint Talmácsi Gábor, aki egyelőre szokja a ralis közeget meg a murvát (motorosként ugyanis az aszfalt volt a közege), de folyamatosan javul. Abszolútban a 34. helyről várja a folytatást.

A nap nagy vesztese minden kétséget kizáróan a végső győzelemre is esélyes Bútor Róbert volt, aki vadonatúj Mitsubishijével „vett emblémára” egy fát – rögtön az első szakaszon. „Jól akartam menni, ezért bátrabb voltam a szokásosnál. Az lett a vége, hogy egy nyolcvan méteres fékút végén nem tudtam megállni. Szemből mentünk a fának, az utóbbi húsz évben ilyesmi nem fordult elő velem, nagyon szégyellem” – mondta Bútor.

BÜKFÜRDŐ-RALI, AZ OB 1. FUTAMA
ABSZOLÚT SORREND
1. Kazár Miklós, Ferencz Ramón (Maximmun Racing, Mitsubishi Lancer Evo9) 25:06.9
2. Herczig, Bacigal (Skoda Rallye Team Hungária, Skoda Fabia S2000) 19.7 másodperc hátrány
3. Botka D., Mihalik (Dunlop Rallye Team, Mitsubishi Lancer Evo9) 33.6 mp h.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik