Serie B: befejezték „minden idők leghosszabb olasz meccsét”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.11. 18:23
Hat hónappal és 11 nappal azt követően, hogy tavaly augusztus 31-én félbeszakadt, ma befejezték a Carpi–Padova mérkőzést az olasz másodosztályú bajnokság 2. fordulójából, a végeredmény 1–1 lett.

Az összecsapás a 26. percben a világítótestek meghibásodása miatt szakadt félbe augusztusban, ám a vendégek szerint a reflektoroknak valójában nem volt semmilyen bajuk, a hazaiak csupán a licencproblémák miatt nem szerepeltethető játékosokat akarták bevetni a megismételt összecsapáson. A vita miatt hosszas szövetségi és jogi huzavona következett, amelynek következtében a végleges döntés után – folytatják a mérkőzést a 26. perctől – a sajtóban „az olasz labdarúgás történetének leghosszabb meccse” jelzővel is illették összecsapást.

A Carpi kapusa, Kovácsik Ádám egyike volt annak a mindössze nyolc játékosnak, akik végigjátszották az összecsapást, Feczesin Róbert (és augusztusban Laczkó Zsolt) ugyanakkor nem jutott szóhoz a Padovában.

Érdekesség, hogy a hazaiaknál hat, a vendégeknél nyolc ponton változott a mai „kezdő” a fél évvel ezelőttihez képest, és végül 38 játékos lépett pályára hivatalosan az összecsapáson. Volt olyan labdarúgó (a carpis Gaetano Letizia), aki eredetileg kezdett, most viszont csereként állt be a második félidő 32. percében!

SERIE B
2. FORDULÓ, A 26. PERCTŐL FOLYTATOTT MÉRKŐZÉS
Carpi–Padova 1–1
Az élcsoport állása 28 forduló után: 1. Palermo 53 pont, 2. Empoli 46, 3. Latina 45, …11. Carpi 39, …20. Padova 23

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik