Serie A: szeptember óta nem történt ilyen az AC Milannal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.21. 20:35
Az AC Milan ugyan hamar hátrányba került a Cagliari vendégeként az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Serie A 21. fordulójában, de Gennaro Gattuso csapata a Franck Kessié, Nikola Kalinic kettős vezérletével fordítani tudott.

A Cagliari támadója, Nicolo Barella a 8. percben balról befelé cselezve 15 méterről kilőtte a hosszú alsó sarkot az AC Milan ellen, de a vendégek még az első félidő hajrájában, hat perc alatt fordítani tudtak.

A 36. percben az elefántcsontparti Franck Kessié a bal alsó sarokba lőtte a horvát Nikoa Kalinic által kiharcolt büntetőt, majd a 42. percben Kalinic készítette le a labdát a középen érkező Kessié elé, aki a második gólját is megszerezte a meccsen, a szezonban pedig a negyediket.

Mint később kiderült, a középpályás ezzel a végeredményt is beállította. Újabb találat annak ellenére sem esett, hogy a 80. percben a Milanból Ricardo Rodríguezt, míg a 88. percben a hazaiaktól a korábban a góljukat szerző Barellát második sárga lappal kiállította Marco Guida játékvezető.

A Milannal szeptember óta először fordult elő, hogy egymás után két bajnokit is megnyert, miután az előző fordulóban a Crotone ellen is győztek a piros-feketék.

OLASZ SERIE A
21. FORDULÓ
Cagliari–AC Milan 1–2
(Barella 8., ill. Kessié 36. és 42. – a másodikat 11-esből)
KORÁBBI MÉRKŐZÉSEK

Bologna–Benevento 3–0 (Destro 35., De Maio 73., Dzemaili 88.)
Lazio–Chievo 5–1 (Luis Alberto 23., Milinkovics-Szavics 31., 68., Bastos 83., Nani 86., ill. Pucciarelli 25.)
Hellas Verona–Crotone 0–3 (Barberis 3., Stoian 54., Ricci 67.)
Sampdoria–Fiorentina 3–1 (Quagliarella 30., 60., 68., ill. C. Sánchez 80.)
Udinese–SPAL 1–1 (Samir 11., ill. Floccari 49.)
Sassuolo–Torino 1–1 (Berardi 54., ill. Obi 26.)
Atalanta–Napoli 0–1 (Mertens 65.)
VASÁRNAP RENDEZIK
20.45: Internazionale–Roma (Tv: Digi Sport1)
HÉTFŐN RENDEZIK
20.45: Juventus–Genoa

 


AZ ÁLLÁS
1. Napoli 21 17 3 1 45–13 +32 54
2. Juventus 20 16 2 2 49–15 +34 50
3. Lazio 20 13 4 3 53–25 +28 43
4. Internazionale 20 12 6 2 35–15 +20 42
5. Roma 19 12 3 4 30–14 +16 39
6. Sampdoria 20 10 3 7 39–30 +9 33
7. Milan 21 9 4 8 26–27 –1 31
8. Atalanta 21 8 6 7 31–27 +4 30
9. Udinese 20 9 2 9 34–28 +6 29
10. Torino 21 6 11 4 29–28 +1 29
11. Fiorentina 21 7 7 7 30–24 +6 28
12. Bologna 21 8 3 10 26–30 –4 27
13. Chievo 21 5 7 9 21–37 –16 22
14. Sassuolo 21 6 4 11 14–31 –17 22
15. Genoa 20 5 6 9 16–22 –6 21
16. Cagliari 21 6 2 13 19–33 –14 20
17. Crotone 21 5 3 13 16–38 –22 18
18. SPAL 21 3 7 11 22–39 –17 16
19. Verona 21 3 4 14 18–44 –26 13
20. Benevento 21 2 1 18 12–45 –33 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik