Serie A: szeptember 19-én kezdődik az új idény

Vágólapra másolva!
2020.08.31. 16:54
null
Vajon zsinórban tizedjére is bajnok lesz a Juventus? (Fotó: AFP)
Címkék
Szeptember 19-én kezdődik a küzdelem a Serie A 2020–2021-es idényében az Olasz Labdarúgó-szövetség hétfői közlése szerint.


Az előző szezonban a tavaszi idény márciustól júniusig a koronavírus-járvány miatt szünetelt, majd végül újraindult, és augusztus 2-án ért véget. A bajnoki címet a Juventus szerezte meg, sorozatban kilencedszer lett aranyérmes a Serie A-ban, s története során 36. alkalommal.

A liga csapatai közül az egyik meghatározónak számító Internazionale számára csak a közelmúltban, augusztus 21-én ért véget az előző idény, mivel bejutott az Európa-liga döntőjébe, amelyben aztán 3–2-re kikapott a Sevillától.

Az öt legerősebb európai bajnokság küzdelmei közül így az olasz rajtol a legkésőbb: a francia bajnokság már el is kezdődött – igaz, a topligák közül egyedüliként a Ligue 1-ben a tavaszi leállás után nem volt újrakezdés –, míg az angol Premier League és a spanyol La Liga szeptember 12-én, a német Bundesliga 18-án indul.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik