HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2017.11.26 22:34 Frissítve: 2017.11.26 22:47

Serie A: sima Juventus-siker, csúcsbeállítással

A Juventus labdarúgócsapata 3–0-ra nyert hazai pályán a Crotone ellen a Serie A 14. fordulójában.

Mattia De Scigliót (középen) alaposan megünnepelték a társak (Fotó: AFP)

 

A nyár végén a Schalkétől kölcsönvett Benedikt Höwedes ezen a mérkőzésen mutatkozott be a Juventusban, és egy ütközés következtében rögtön orrvérzéssel nyitott a fekete-fehér mezben. A Crotone hátul is kemény volt, hiába rohamoztak a hazaiak három támadóval (Paulo Dybala, Mario Mandzukic, Douglas Costa), az első félidőben nem tudták megszerezni a vezetést.

Az 52. percben már igen, Mandzuikic fejelt a kapu bal oldalába Andrea Barzagli beadása után, így a Juventus sorozatban a 43. Serie A-mérkőzésén is eredményes volt, amivel beállította a saját maga által tartott rekordot. A „zebrák” 2013 februárja és 2014 márciusa között találtak be egymás után ennyi bajnokin.

A 60. percben gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés, egy gyenge felszabadítás után Mattia De Sciglio elemi erővel bombázott a kapuba. A 25 éves védő az első gólját szerezte profi pályafutása során a 173. felnőttmérkőzésén (a klub- és válogatott találkozókat is figyelembe véve).

Nem sokkal később egy másik torinói védő, Mehdi Benatia is betalált – kevésbé látványos módon –, ezzel kialakult a 3–0-s végeredmény.

A MÉRKŐZÉS GÓLJAI

OLASZ SERIE A
14. FORDULÓ
Juventus–Crotone 3–0 (Mandzukic 52., De Sciglio 60., Benatia 71.)

KORÁBBAN
Genoa–Roma 1–1 (Lapadula 70. – 11-esből, ill. El Shaarawy 59.)
Milan–Torino 0–0
Udinese–Napoli 0–1 (Jorginho 33.)
Cagliari–Internazionale 1–3
(Pavoletti 71., ill. Icardi 29., 83., Brozovic 55.)

Bologna–Sampdoria 3–0 (Verdi 3., Mbaye 23., Okwonkwo 73.)
Chievo–SPAL 2–1 (Inglese 66., 81., ill. B. Cesar 17. – öngól)
Sassuolo–Hellas Verona 0–2 (Zuculini 22., Verde 31.)
Lazio–Fiorentina 1–1 (De Vrij 25., ill. Babcar 94. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 14 12 2 35–9 +26  38
2. Internazionale 14 11 3 28–10 +18  36
3. Juventus 14 11 1 2 40–14 +26  34
4. Roma 13 10 1 2 24–9 +15  31
5. Lazio 13 9 2 2 33–15 +18  29
6. Sampdoria 13 8 2 3 27–18 +9  26
7. Milan 14 6 2 6 19–18 +1  20
8. Bologna 14 6 2 6 17–17 0 20
9. Chievo 14 5 5 4 17–21 –4  20
10. Torino 14 4 7 3 18–20 –2  19
11. Fiorentina 14 5 3 6 23–19 +4  18
12. Atalanta 13 4 4 5 19–18 +1  16
13. Cagliari 14 5 9 13–24 –11  15
14. Udinese 13 4 9 18–24 –6  12
15. Crotone 14 3 3 8 11–27 –16  12
16. Sassuolo 14 3 2 9 8–24 –16  11
17. Genoa 14 2 4 8 12–20 –8  10
18. SPAL 14 2 4 8 12–23 –11  10
19. Verona 14 2 3 9 12–29 –17  9
20. Benevento 13 13 6–33 –27  0
2019.01.19 20:39:17

Olasz labdarúgás BACSKAI JÁNOS

TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK. Gattuso táncosléptű szélsőt és kőrepesztő szűrőt is keres, Özilen összekaptak a vezetők.

2019.01.16 18:29:47

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

Egyetlen találat a dzsiddai olasz Szuperkupa-meccsen, a nagyokat hibázó Milan csak kapufáig jutott.

2019.01.10 13:13:26

Olasz labdarúgás BACSKAI JÁNOS

TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK. André Silva a Juventusban, Higuaín Angliában köthet ki, eközben rengeteg fiatallal kacérkodik az Öreg Hölgy.

2018.12.07 19:54:02

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

Megfizetett az Inter a kihagyott ziccerekért, a címvédő Mandzukic találatával győzött odahaza.

2018.12.04 00:28:03

Olasz labdarúgás MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. Megtehette volna, hogy elmegy a Real Madridba, hogy minimum kétszer annyit keressen, mint a Romában, de neki első volt a klub. Megmondta, az összes barátnőjét megcsalta, a Romát soha.