Sírt a labda a Roma genovai vendégjátékán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.25. 20:45
null
A küzdelem nagy volt, a játék viszont szerény (Fotó: Reuters)
A Serie A 8. fordulójában a Sampdoria–Roma találkozón óriási volt a küzdelem, feszültek az indulatok, de játékot keveset láthatott a közönség, így gólt sem... Örvendezhet a Juventus.

OLASZORSZÁG, SERIE A
8. FORDULÓ
Sampdoria–Roma 0–0

A Romát és a Sampdoriát csupán három pont választotta el a tabellán, így a genovaiak jogosan reménykedhettek abban, hogy a meccs után eltűnik a táblázaton a különbség.

Ennek szellemében kezdett a Samp. Beszorította a kapuja elé a Romát, és egyre-másra érkeztek a veszélyes beadások. Nagy helyzet azonban nem jutott a hazaiaknak, a vendégek pedig jól állták a sarat. Aztán a huszadik perc környékén előremerészkedtek, és ezt olyannyira jól tették, hogy egyre kevesebb lehetőség jutott a genovaiaknak.

A hazai közönség előbb elhűlve, majd fütyülve nézte, ahogy Gervinho két nagy helyzetet is kihagy, de a kedvenceik nem tudták tartani a Roma tempóját, és védekezésre kényszerültek. Az volt a szerencséjük, hogy a vendégek sem voltak túlságosan veszélyesek a kapura, így a félidő gól nélküli döntetlennel ért véget.

A második játékrészben is aktívabb maradt a Roma, beszorult a Samp, és nagyon kellett a figyelem, mert egymás után rúghatták a szögleteket a „farkasok”. Izgalmas volt a meccs, de inkább a szikrázó feszültség miatt, mert sok gólhelyzetet nem lehetett feljegyezni.

Valahogy úgy lehetett érezni, hogy amelyik csapat itt gólt szerez, az megnyeri a meccset. Florenzi például megtehette volna, de fejesét bravúrral védte Romero a 82. percben. Ennél több már nem is volt a csapatokban, maradt a gól nélküli döntetlen, amelynek legjobban alighanem a Juventus örülhet… 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 7 6 1 14– 3 +11 19
2. Roma 8 6 1 1 14– 4 +10 19
3. Sampdoria 8 4 4 9– 4 +5 16
4. Milan 7 4 2 1 16–10 +6 14
5. Udinese 7 4 1 2 9– 6 +3 13
6. Lazio 7 4 3 13– 7 +6 12
7. Napoli 7 3 2 2 10– 9 +1 11
8. Verona 7 3 2 2 7– 8 –1 11
9. Internazionale 7 2 3 2 13–10 +3 9
10. Genoa 7 2 3 2 7– 7 0 9
11. Fiorentina 7 2 3 2 5– 5 0 9
12. Cagliari 8 2 2 4 13–11 +2 8
13. Torino 7 2 2 3 5– 7 –2 8
14. Empoli 8 1 4 3 9–13 –4 7
15. Atalanta 7 2 1 4 3– 8 –5 7
16. Sassuolo 8 1 4 3 7–14 –7 7
17. Cesena 7 1 3 3 6–12 –6 6
18. Palermo 7 1 3 3 8–15 –7 6
19. Chievo 7 1 1 5 5–12 –7 4
20. Parma 8 1 7 12–20 –8 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik