Serie A: nyolc csapat játszott, az egyik még gólokat is szerzett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.01. 16:57
null
Ezúttal Gonzalo Higuaín sem talált be, a Napoli csak döntetlent játszott (Fotó: AFP)
Finoman fogalmazva nem hoztak gólözönt az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnap 15 órás mérkőzései. A Bologna 3–0-ra nyert az Atalanta ellen, a másik három találkozó viszont 0–0-ra végződött. A Napoli nem bírt a Genoával.

 

IDÉNYCSÚCCSAL AZ ÉLEN A FIORENTINA
A Fiorentina egy félidő alatt elintézte a Frosinonét, és 4–1-es hazai győzelmével a tabella élére állt.

A firenzeieket irányító Paulo Sousa azt is megtehette 4–0-s előnynél, hogy becserélje Luca Lezzerinit. A 71. percben beálló 20 éves kapus most mutatkozott be a Serie A-ban, debütálását Alessandro Frara rontotta el egy hajrában lőtt góllal.

A liláknál a szenegáli Khouma Babacar negyedszer kezdett ebben a bajnoki szezonban, és ezeken a mérkőzéseken már harmadszor volt eredményes, ezúttal panenkás 11-essel szerzett gólt.

 

A Fiorentina 73.4 százalékban birtokolta a labdát, ami csúcsnak számít az olasz élvonal mostani idényében.

A Napoli pontszámban beérhette volna az élen álló Fiorentina, Inter duót, ám nem bírt idegenben a Genoával. A vendégek hiába alakítottak ki több helyzetet is, Mattia Perin kapus eszén nem tudtak túljárni.

Jobban nem nagyon sikerülhetett volna Roberto Donadoni bemutatkozása a Bologna kispadján, a hét közben kinevezett szakember 3–0-s győzelemmel kezdett a piros-kékek vezetőedzőjeként. Örömét valószínűleg az sem rontja el, hogy szülővárosa csapata, az Atalanta ellen aratták 3–0-s sikerüket.

Modenában az utolsó Carpi fogadta az utolsó előtti Hellas Veronát. Mindkét csapat pozitívumként könyvelheti el, hogy nem kapott gólt, ahogy az Udinese–Sassuolo mérkőzésen is csak helyzetekig jutottak a felek.

OLASZ SERIE A
11. FORDULÓ
, VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK
Bologna–Atalanta 3–0 (Giaccherini 52., Destro 58., Brienza 85.)
Carpi–Verona 0–0
Genoa–Napoli 0–0
Udinese–Sassuolo 0–0
KÉSŐBB
20.45 Lazio–Milan (Tv: DIGI Sport1)

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Fiorentina–Frosinone 4–1
(Rebic 24., G. Rodríguez 29., Babacar 31. – esből, M. Suárez 43., ill. Frara 87.)

 

AZ ÁLLÁS
1. Fiorentina 11 8 3 22–9 +13 24
2. Internazionale 11 7 3 1 11–7 +4 24
3. Roma 11 7 2 2 25–13 +12 23
4. Napoli 11 6 4 1 21–8 +13 22
5. Sassuolo 11 5 4 2 13–10 +3 19
6. Lazio 10 6 4 15–15 0 18
7. Atalanta 11 5 2 4 13–14 –1 17
8. Milan 10 5 1 4 12–15 –3 16
9. Sampdoria 10 4 3 3 18–14 +4 15
10. Juventus 11 4 3 4 13–10 +3 15
11. Torino 11 4 3 4 17–17 0 15
12. Chievo 10 3 3 4 13–10 +3 12
13. Udinese 11 3 3 5 10–14 –4 12
13. Genoa 11 3 3 5 10–14 –4 12
15. Palermo 10 3 2 5 11–15 –4 11
15. Empoli 10 3 2 5 11–15 –4 11
17. Frosinone 11 3 1 7 9–16 –7 10
18. Bologna 11 3 8 9–15 –6 9
19. Verona 11 6 5 8–17 –9 6
20. Carpi 11 1 3 7 10–23 –13 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik