Serie A: Niangnak büntetőből sem ment, de csak nyert a Milan

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.04. 14:31
null
A Milan nagy nehezen csak legyűrte a Crotonét (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 15. fordulójában a Milan hazai pályán 2–1-re legyőzte a Crotonét. A meccs krónikájához tartozik, hogy Mbaye Niang a piros-feketék részéről büntetőt rontott.

A vendégek szerezték meg a vezetést, a 26. percben Rohdén a lerántása közben még Falcinellihez tudta terelni a labdát, ő pedig közelről nem hibázott (0–1).

A legutóbbi hét Crotone-gólból ez már az ötödik volt, amelyet a 25 éves támadó szerzett, a legutóbbi hármat pedig egyaránt ő szerezte.

A játékrész hajrájában Niang kapott parádés indítást, de addig pepecselt, amíg beérték, „szerencséjére" a szöglet után Pasalic közeli fejesével így is egyenlített a Milan (1–1).

A Chelsea-től kölcsönkapott horvát középpályás 379 nap után szerzett ismét bajnoki gólt, legutóbb a Monaco színeiben a Nantes ellen volt eredményes.

A fordulást követően Lapadula próbálta meg kihagyni a kihagyhatatlant – és sikerrel járt: néhány lépésről nem tudott a kapuba találni, mert a kezében elakadt a labda...



Nem sokkal később így is vezethetett volna a Milan, a Lapadula fellökéséért adott tizenegyesnél azonban hiába vette el a sértettől Niang a labdát, Cordaz kivédte a lövést.



A hajrában levitték Niangot, a Milan pedig megszerezte a második találatot (...), egy szabadrúgást a védők csak Lapaduláig tudtak tisztázni, ő pedig a 11-es ponttal egy vonalból a jobb alsóba lőtt (2–1).

OLASZ SERIE A
15. FORDULÓ

Fiorentina–Palermo 2–1 (Bernardeschi 33. – 11-esből, K. Babacar 93., ill. Jajalo 49.)
Lazio–Roma 0–2 (Strootman 64., Nainggolan 77.)
Pescara–Cagliari 1–1 (Caprari 92., ill. Borriello 24.)
Sampdoria–Torino 2–0 (Barreto 51., Schik 95.)
Sassuolo–Empoli 3–0 (Pellegrini 22. – 11-esből, Ricci 36. – 11-esből, Ragusa 53.)
Milan–Crotone 2–1 (Pasalic 41., Lapadula 86., ill. Falcinelli 26.)


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 15 12 3 32–13 +19 36
2. Roma 15 10 2 3 35–16 +19 32
3. Milan 15 10 2 3 27–19 +8 32
4. Napoli 15 8 4 3 27–15 +12 28
5. Lazio 15 8 4 3 27–16 +11 28
6. Atalanta 15 9 1 5 24–17 +7 28
7. Torino 15 7 4 4 31–19 +12 25
8. Fiorentina 14 6 5 3 22–16 +6 23
9. Internazionale 15 6 3 6 22–21 +1 21
10. Sampdoria 15 5 5 5 18–20 –2 20
11. Cagliari 15 6 2 7 23–32 –9 20
12. Genoa 13 5 4 4 17–15 +2 19
13. Chievo 14 5 3 6 14–16 –2 18
14. Sassuolo 15 5 3 7 20–25 –5 18
15. Bologna 14 4 4 6 14–21 –7 16
16. Udinese 14 4 3 7 18–23 –5 15
17. Empoli 15 2 4 9 7–24 –17 10
18. Pescara 15 1 5 9 12–27 –15 8
19. Crotone 15 1 3 11 12–29 –17 6
20. Palermo 15 1 3 11 11–29 –18 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik