Serie A: nehezen nyert a Milan, bombagól a Napoli meccsén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.27. 22:49
null
Patrick Cutrone remek formában van (Fotó: AFP)
A Milan hazai pályán 2–1-re legyőzte a Cagliarit az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) második fordulójában. A Napoli hátrányból felállva verte meg az Atalantát, az újonc SPAL a 94. percben szerzett góllal múlta felül az Udinesét, míg a Fiorentina az Inter után a Sampdoriától is kikapott.

A Milan kiválóan kezdte a mérkőzést, a 19 esztendős Patrick Cutrone góljával ugyanis már a 10. percben előnybe került (1–0). A piros-feketék saját nevelésű támadója az Európa-ligát is figyelembe véve ebben a szezonban már negyedszer volt eredményes – a két gólpassza mellett –, míg a bajnokságban másodszor talált be, ezzel az öt európai topligában ő lett a legfiatalabb játékos, aki a mostani idényben egynél több találatot jegyzett.

A Cagliari nem győzni jár a San Siróba, hiszen 1997 júniusa óta csak egy pontot szerzett a Milan vendégeként, ám a második félidő elején sikerült egyenlítenie. Az 56. percben Franck Kessiét leszerelték a saját tizenhatosa előterében, a szardíniai csapat játékosai gyorsan körbejáratták a labdát, amit Joao Pedro helyezett a jobb alsó sarokba (1–1).

A hazaiak negyedórával később Suso szabadrúgásgóljával ismét megszerezték a vezetést, ez a találat pedig már győzelmet ért (2–1). A Milan két forduló után hat ponttal áll – akárcsak a Juventus, az Inter, a Sampdoria és a Napoli.

MILAN–CAGLIARI 2–1

Utóbbi csapat az Atalantát fogadta, s bár a bergamói együttes a szünetben még 1–0-ra vezetett, a nápolyiak a második félidőben fordítottak. A győzelemhez kellett Piotr Zielinski pokoli nagy gólja is, amivel a lengyel középpályás az 56. percben egyenlített. Öt perccel később Dries Mertens is betalált, majd a hajrában Marko Rog állította be a végeredményt.

ZIELINSKI HATALMAS GÓLT RÚGOTT

Az újonc SPAL 18 018 nap után ismét gólt szerzett a Serie A-ban, mégpedig Marco Borriello révén, aki a 12. különböző csapat tagjaként volt eredményes az olasz első osztályban, ezzel utolérte a vonatkozó örökrangsort vezető Nicola Amorusót. Az élvonalba 49 év elteltével visszajutó ferrarai kis csapat ezt követően már 2–0-ra is vezetett az Udinese ellen, amely azonban egyenlített, ám Luca Rizzo 94. percben szerzett góljával a SPAL végül otthon tartotta a három pontot.

OLASZORSZÁG, SERIE A
2. FORDULÓ

Chievo–Lazio 1–2 (Pucciarelli 34., ill. Immobile 11., Milinkovics-Szavics 89.)
Crotone–Hellas Verona 0–0
Fiorentina–Sampdoria 1–2 (Badelj 50., ill. Caprari 32., Quagliarella 34. – 11-esből)
Milan–Cagliari 2–1 (Cutrone 10., Suso 70., ill. Joao Pedro 56.)
Napoli–Atalanta 3–1 (Zielinski 56., Mertens 61., Rog 87., ill. Cristante 15.)
SPAL–Udinese 3–2 (Borriello 25., Lazzari 54., Rizzo 94., ill. Nuytinck 72., Théréau 87. – 11-esből)

Korábban játszották
Torino–Sassuolo 3–0 (Belotti 44., Ljajics 84., Obi 88.)

Szombati eredmények
Roma–Internazionale 1–3 (Dzeko 15., ill. Icardi 67., 77., Vecino 87.)
Benevento–Bologna 0–1 (Donsah 55.)
Genoa–Juventus 2–4 (Pjanic 1. – öngól, Galabinov 7. – 11-esből, ill. Dybala 14., 45+4., 92. – a másodikat 11-esből, Cuadrado 62.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 2 2 7–2 +5 6
2. Internazionale 2 2 6–1 +5 6
3. Napoli 2 2 6–2 +4 6
4. Milan 2 2 5–1 +4 6
5. Sampdoria 2 2 4–2 +2 6
6. Torino 2 1 1 4–1 +3 4
7. SPAL 2 1 1 3–2 +1 4
8. Lazio 2 1 1 2–1 +1 4
8. Bologna 2 1 1 2–1 +1 4
10. Chievo 2 1 1 3–3 0 3
11. Roma 2 1 1 2–3 –1 3
12. Genoa 2 1 1 2–4 –2 1
13. Verona 2 1 1 1–3 –2 1
14. Sassuolo 2 1 1 0–3 –3 1
14. Crotone 2 1 1 0–3 –3 1
16. Udinese 2 2 3–5 –2 0
17. Benevento 2 2 1–3 –2 0
18. Atalanta 2 2 1–4 –3 0
19. Fiorentina 2 2 1–5 –4 0
19. Cagliari 2 2 1–5 –4 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik