Az Internek esélye sem volt a Napoli elleni rangadón

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.02. 20:34
null
Kondogbia (balra) nagyot küzdött, az Inter mégis elhasalt Nápolyban (Fotó:az Inter hivatalos Facebook-oldala)<br />
A Napoli nagyszerű kezdésének köszönhetően 3–0-ra legyőzte az Intert az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 15. fordulójának rangadóján.

A MÉRKŐZÉS TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL

Ellentétes formában várta a rangadót a Napoli és az Inter, hiszen míg Marek Hamsíkék a legutóbbi fordulóban nem bírtak hazai pályán a Sassuolóval (1–1), addig a kék-feketék 4–2-re legyőzték a Fiorentinát, véget vetve a „lilákkal" szembeni négymeccses nyeretlenségi szériájuknak.

Ennek ellenére a nápolyi együttes számított a találkozó esélyesének – sokat elmond az Inter vendégszerepléséről a San Paolóban, hogy legutóbb 19 éve, az 1997–1998-as szezonban nyert a Napoli otthonában (0–2), azóta tíz meccsen hét hazai siker és három döntetlen született.

Hogy ne szakadjon meg a jó sorozat, arról Piotr Zielinski és Hamsík gondoskodott a mérkőzés elején. Rögtön a második percben a szlovák középpályás ívelt precízen a jobb oldalra, José Callejón középre fejelt labdáját pedig Zielinski lőtte 14 méterről a jobb alsóba – kissé eltörte a labdát, de éppen így volt jó a hazaiak szempontjából (1–0).

Három perccel később megfordultak a szerepek, ezúttal a lengyel volt a kiszolgáló, fantasztikus passzal ugratta ki Hamsíkot, aki éles szögből szépen kilőtte balról a hosszú sarkot (2–0).

A Napolinak nagy stabilitást adott Raúl Albiol visszatérése a védelembe, ennek ellenére az álmosan kezdő vendégek szépíthettek volna az első játékrészben, Mauro Icardi kísérleteinél azonban résen volt Pepe Reina.

Az 51. percben háromgólosra növelte előnyét a hazai csapat, Lorenzo Insigne belsőzött szépen nyolc méterről a kapu bal oldalába (3–0). Nem sokkal később Hamsík duplázhatta volna meg góljai számát, Samir Handanovic azonban hatalmas bravúrral védte a szlovák válogatott középpályás közeli lövését.

A 76. percben első ízben lépett pályára a Napoli színeiben a nyáron szerződtetett Marko Rog, akit a Dinamo Zagrebtől igazolt a dél-olaszországi klub.

Újabb gól már született, az Inter zsinórban ötödik idegenbeli meccsén maradt nyeretlen (négy vereség, egy döntetlen), míg a Napoli – javítva jelenlegi formáján – legutóbbi hét tétmérkőzésén a második győzelmét aratta.

OLASZ SERIE A
15. FORDULÓ

Napoli–Internazionale 3–0 (Zielinski 2., Hamsík 5., Insigne 51.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 14 11 3 29–12 +17 33
2. Roma 14 9 2 3 33–16 +17 29
3. Milan 14 9 2 3 25–18 +7 29
4. Lazio 14 8 4 2 27–14 +13 28
5. Napoli 15 8 4 3 27–15 +12 28
6. Atalanta 14 9 1 4 23–14 +9 28
7. Torino 14 7 4 3 31–17 +14 25
8. Internazionale 15 6 3 6 22–21 +1 21
9. Fiorentina 13 5 5 3 20–15 +5 20
10. Genoa 13 5 4 4 17–15 +2 19
11. Cagliari 14 6 1 7 22–31 –9 19
12. Chievo 14 5 3 6 14–16 –2 18
13. Sampdoria 14 4 5 5 16–20 –4 17
14. Bologna 14 4 4 6 14–21 –7 16
15. Udinese 14 4 3 7 18–23 –5 15
16. Sassuolo 14 4 3 7 17–25 –8 15
17. Empoli 14 2 4 8 7–21 –14 10
18. Pescara 14 1 4 9 11–26 –15 7
19. Crotone 14 1 3 10 11–27 –16 6
20. Palermo 14 1 3 10 10–27 –17 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik