Serie A: Mihajlovicsot lecigányozták a torinói derbin

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.25. 07:00
Habár nagyon készült a torinói városi rangadóra, a szerb Szinisa Mihajlovicsnak semmi pozitívat nem hozott a találkozó. A Torino vezetőedzője nagyon heves reklamálásba kezdett, amikor a játékvezető a 24. percben az együtteséből kiállította Daniele Basellit, mivel ezzel a bíró el is döntötte a mérkőzés sorsát, ugyanis az 1–0-s előnyben levő Juventus még három gólt szerzett a tíz emberrel játszó Torino ellen.

Mihajlovicsnak nemcsak az eredmény fájhatott ezen a találkozón, hanem az is, hogy a hazai szurkolók egyik pillanatban a cigány szó skandálásával üzentek neki a lelátóról. Nem volt ez másként korábban sem, májusban a Juve drukkerei azt kiabálták neki, hogy „szerb és cigány sz.r”.

„Mindenki folyamatosan a stadionokban előforduló rasszizmusról beszél, de ennek nem csak a színes bőrű játékosokra kellene vonatkoznia. A rasszizmus nem csupán rájuk érvényes. Az is rasszizmus, amikor több ezer ember azt kiabálja, hogy szerb vagy éppen cigány sz.r. Mit kezdünk ezzel a helyzettel?” – tette fel a kérdést még májusban Mihajlovics, úgy tűnik azonban, az elmúlt hónapokban semmi sem változott meg.

A szerb edző azt üzente az őt sértegető Juventus-szurkolóknak, hogy legközelebb mondják ezt a szemébe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik