Serie A: magyar kapus a Sampdoria kispadján

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.28. 17:40
A Napoli ellen zárja az olasz Serie A 2016–2017-es idényét a Sampdoria labdarúgócsapata, a genovaiak kispadján ott ül egy magyar fiatalember, Hutvágner Gergely is.

A 16 éves labdarúgó tíz évvel korábban az MTK-ban kezdett el futballozni, de gyorsan kiderült, hogy a középpályás poszt helyett a kapuban komolyabb jövő várhat rá – írta róla bemutató cikkében a Sampnews24.com oldal.Sampnews24.com oldal.

Az MTK-tól a Vasas Kubala Akadémiára került, majd Bécsben és a Manchester Unitednél is próbajátékon szerepelt. Tavaly a korosztályos válogatottal Portugáliában játszott, ahol felfigyeltek rá a Sampdoria képviselői.

„Arról álmodom, hogy az első csapathoz kerüljek, ez nagy öröm lenne a számomra” – nyilatkozta még februárban. Három hónappal később valóra vált a vágya, Marco Giampaolo ugyanis a vasárnapi, Napoli elleni mérkőzésre leültette a kispadra.

 



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik