Serie A: Klose öt gólt szerzett a Bologna ellen, nyert a Milan

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.05. 16:58
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 35. fordulójában a Lazio az ötgólos Miroslav Klose vezérletével – valamint Hernanes bombagóljával – 6–0-s győzelmet aratott a Bologna ellen, míg a Milan egy góllal megverte a Torinót Mario Balotelli 84. percben szerzett találatával. A Tőzsér Dánielt az utolsó fél órára bevető Genoa magabiztosan nyert a sereghajtó Pescara ellen, míg a Cataniának a mesterhármast elérő Gonzalo Bergessio szállította a sikert.

MILAN–TORINOMILAN–TORINO

A legutóbbi négy bajnoki mérkőzésén mindössze öt pontot szerző milánói csapat alapvetően kényelmes helyzetből várhatta a kiesés elől menekülő Torino elleni mérkőzést, hiszen győzelme esetén négypontos előnyre tehetett szert a Fiorentinával szemben a harmadik helyért folyó harcban.

Az első félidőben a Kevin-Prince Boateng, Mario Balotelli, Steohan El Shaarawy nevével fémjelzett Milan alakított ki több lehetőséget, a legnagyobb helyzet azonban a vendégek előtt adódott. A 17. percben Édgar Barreto lépett ki egy az egyben Christian Abbiatival szemben, ám a 35 esztendős kapus túljárt a Torino játékosának eszén, és bravúrral hárította a jobb alsó sarokba tartó lövést (vagy inkább gurítást).

A piemontiak védelme egyébként az ezt megelőző öt bajnokijukon – amellett, hogy csak egy pontot szereztek – tizenöt gólt kaptak, így nem volt törvényszerű, hogy pont a San Siróban működjön megfelelően a torinói védelem.

A második félidő szinte teljes egészében a Torino térfelén zajlott a játék, voltak is a Milannak komoly helyzetei, de gólt egyikből sem sikerült elérnie. Egészen a 84. percig, amikor Mario Balotelli vette be a vendégek kapuját – majd kapott túlzott gólörömért sárga lapot –, így a milánóiak négy ponttal elhúztak a negyedik helyen álló Fiorentina elől.

LAZIO–BOLOGNA

Miroslav Kloséról szólt a legutóbbi négy bajnokiján nyeretlen Lazio, és az ezt megelőző öt meccsén döntetlent játszó Bologna összecsapása. A német támadó egymaga öt góllal terhelte meg Jean-Francois Gillet kapuját, kivégezve ezzel a vendégeket, de megér egy külön misét Hernanes újabb bombagólja is.

Történt, hogy a 22. percben Klose a kapusról kipattanó labdát passzolta közvetlen közelről a vendégek kapujába, majd tíz perccel később a brazil lőtt óriási erővel a bal felső sarokba a kapufa segítségével.

A 36. percben ismét „szót kért" a veterán német futballista, aki Lulic passzát váltotta gólra, három perccel később pedig Konko jobb oldalról élesen belőtt labdáját helyezte a kapuba.

A szünetben tehát 4–0-ra vezettek a rómaiak, de nem gondolták úgy, hogy ezzel lezárták volna a meccset, legalábbis Klose biztosan nem. A 34 esztendős támadó az 50. percben Antonio Candreva előkészítését követően talált fejjel a kapuba, majd a 61. percben éktársa, Sergio Flocarri passzát váltotta gólra, 6–0!

Hét perccel később Vladimir Petkovic vezetőedző lecserélte Klosét, avagy leállította a Lazio gólhengerét, így az eredmény már nem változott, kiütéses sikert arattak a hazaiak.

Klose az 1985–1986-os szezon óta az első futballista a Serie A-ban, aki öt gólig jutott egy meccsen (akkor a Roma játékosa, Roberto Pruzzo mondhatta ezt el magáról). Az olasz rekordot egyébként Silvio Piola és Omar Sívori tartja, akik az 1933–1934-es, illetve az 1960–1961-es idényben hat-hat gólig jutottak egy bajnokin.

A Tőzsér Dánielt az 58. percben, 3–1-es állásnál bevető Genoa 4–1-re győzött a sereghajtó Pescara ellen, így elmozdult a kiesőzónából. A Catania Gonzalo Bergessio mesterhármasával 3–0-ra nyert a 42. perctől emberhátrányban játszó Siena ellen, míg a Parma kétgólos sikert aratott az Atalantával szemben.

A Juventus egy tizenegyesgóllal nyert a Palermo ellen, amivel megszerezte története 29. bajnoki címét.

Így elmondható, hogy a Serie A 35. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésein minden pályán hazai győzelem született.

SERIE A
35. FORDULÓ
Juventus–Palermo 1–0
(Vidal 59. – 11-esből)
MilanTorino 1–0
(Balotelli 84.)
CataniaSiena 3–0
(Bergessio 14., 52., 71.)
GenoaPescara 4–1
(Floro Flores 19., Borriello 30., 54., Bertolacci 70., ill. Sculli 35.)
LazioBologna 6–0
(Klose 22., 36., 39., 50., 61., Hernanes 32.)
ParmaAtalanta 2–0
(Parolo 45., Biabiany 58.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 35 26 5 4 67–20 +47 83
2. Napoli 34 20 9 5 64–32 +32 69
3. Milan 35 19 8 8 61–38 +23 65
4. Fiorentina 35 18 7 10 65–43 +22 61
5. Roma 35 17 7 11 69–54 +15 58
6. Udinese 35 15 12 8 49–40 +9 57
7. Lazio 35 16 7 12 46–40 +6 55
8. Internazionale 34 16 5 13 51–46 +5 53
9. Catania 35 14 9 12 46–43 +3 51
10. Parma 35 11 10 14 41–43 –2 43
11. Cagliari 35 11 10 14 41–52 –11 43
12. Bologna 35 10 10 15 43–49 –6 40
13. Chievo 35 11 7 17 33–49 –16 40
14. Atalanta 35 11 8 16 36–51 –15 39
15. Sampdoria 35 10 9 16 39–46 –7 38
16. Torino 35 8 13 14 43–52 –9 36
17. Genoa 35 8 11 16 38–52 –14 35
18. Palermo 35 6 14 15 31–47 –16 32
19. Siena 35 9 9 17 34–52 –18 30
20. Pescara 35 6 4 25 26–74 –48 22
A Sienától 6, az Atalantától 2, a Sampdoriától és a Torinótól 1–1 pont levonva.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik