Serie A: kétgólos hátrányból mentett pontot a Napoli

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.07. 14:32
A Napoli rémes első félidő után kétgólos hátrányból felállva mentett pontot hazai pályán az Empoli ellen.

Rafael Benítez együttesének védelme az első 45 percben többször is összeomlott, így Simone Verdi a 19. percben Massimo Maccarone passza után előnyt szerzett. A gólpassz gazdája később be is találhatott volna a nápolyiaknak, de tiszta helyzetből mellélőtt.

A fordulás után növelte előnyét az Empoli, Daniele Rugani a jobb oldalról beérkező labdát az öt és felesen maga elé tehette, majd a léc alá lőtt.

A 67. percig volt kétgólos előnyben a vendéggárda, ezt követően a sérült Gonzalo Higuaín helyén kezdő Duván Zapata fejesével szépített a Napoli. Öt perccel később a frissen becserélt holland Jonathan de Guzmán lövésével pedig egyenlítettek a hazaiak, s bár húsz percük volt arra, hogy a győztes találatot is megszerezzék, nem tudtak élni lehetőségeikkel (pedig az utolsó fél órában már Higuaín sem ülhetett tovább, hogy pihentesse a lábát, beállt csereként) – maradt a döntetlen.

A Juventus pénteki és a Roma szombati döntetlenje után a Serie A 3. helyezettje is ikszelt a 14. fordulóban.

OLASZORSZÁG, SERIE A
Napoli–Empoli 2–2 (Zapata 67., De Guzmán 72., ill. Verdi 19., Rugani 53.)

KÉSŐBB
15.00 Atalanta–Cesena
15.00 Genoa–Milan (Tv: Digi Sport 1)
15.00 Parma–Lazio
20.45 Internazionale–Udinese (Tv: Digi Sport 1)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 14 11 2 1 30–5 +25 35
2. Roma 14 10 2 2 27–11 +16 32
3. Napoli 14 6 6 2 26–18 +8 24
4. Genoa 13 6 5 2 19–12 +7 23
5. Sampdoria 13 5 7 1 16–10 +6 22
6. Milan 13 5 6 2 23–17 +6 21
7. Lazio 13 6 2 5 21–16 +5 20
8. Fiorentina 14 5 5 4 16–11 +5 20
9. Sassuolo 14 4 7 3 15–18 –3 19
10. Udinese 13 5 3 5 15–17 –2 18
11. Palermo 14 4 6 4 17–22 –5 18
12. Internazionale 13 4 5 4 20–19 +1 17
13. Empoli 14 3 6 5 16–21 –5 15
14. Verona 13 3 5 5 15–22 –7 14
15. Torino 14 3 4 7 10–17 –7 13
16. Cagliari 13 2 5 6 20–24 –4 11
17. Atalanta 13 2 5 6 5–13 –8 11
18. Chievo 13 2 4 7 9–17 –8 10
19. Cesena 13 1 5 7 9–22 –13 8
20. Parma 13 2 11 15–32 –17 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik