Serie A: kiderült, kik a felelősek Astori haláláért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.10. 23:18
null
Látni kellett volna a bajt? (Fotó: AFP)
A Fiorentina csapatkapitánya, Davide Astori kora tavasszal hunyt el az Udinese elleni bajnokit megelőzően egy udinei szállodában, szívmegállás miatt, most a firenzei ügyészség két orvos felelősségét állapította meg.



Mindketten megadták az orvosi engedélyt arra, hogy Astori tovább futballozhasson szívbetegsége ellenére is, ezért vizsgálat indult ellenük, foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlanság miatt. Astori 2016-ban igazolt a Cagliaritól a Fiorentinához, most az a két orvos a gyanúsított, akik e két klubnál, a két városban, Cagliariban és Firenzében aláírta a játékengedélyt.

„A boncolási jegyzőkönyv alapján kijelenthető, hogy Davide Astori halálát szívmegállás okozta, valamint zsigeri problémákat és tüdőödémát is találtak – mondta korábban Antonio De Nicolo udinei főügyész. – Az előzetes eredmények alapján természetes halála volt, nincs jele külső behatásnak.”

A firenzei La Nazione nevű lap egyébként nyilvánosságra hozta Astori 2016-os és 2017-es elektrokardiográfiásvizsgálatainak a részleteit is, a hivatalos szakértő (a Padovai Egyetem professzora, Domenico Corrado) szerint ezek alapján további vizsgálatokat kellett volna elvégezni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik